Szabadság
Egymást érik a bombafenyegetések az európai légi közlekedésben: csütörtökön legalább hét utasszállító repülőgépet érintett bombariadó, több járatot más repülőtérre irányítottak, néhányat katonai vadászgépek kísértek. A fenyegetések Romániát is elérték: a bukaresti Henri Coandă repülőtéren válságstábot állítottak fel, miután bombariadót jelentettek a Milánóból érkező Wizz Air-járaton. Hasonló esetek miatt Franciaországban, Belgiumban, Bulgáriában, Ausztriában és Olaszországban is intézkedtek a…
+8 hasonló
Szabadság
Szerdán nyilvánosságra hozzák a kommunista állambiztonsági szolgálatok fennmaradt irataiban szereplő több tízezer személy nevét Magyarországon. A Magyar Péter vezette kormány szeptemberben elfogadott törvénye alapján kereshető internetes adatbázisban teszik hozzáférhetővé az 1945 és 1989 között működő állambiztonsági hálózat dokumentumait – számolt be az MTI.
+8 hasonló
Szabadság
Öt ember meghalt, legalább tízen megsérültek a lengyelországi Krakkó belvárosában történt szombati lövöldözésben – jelentette a Reuters a TVN24 lengyel hírtelevízió értesüléseire hivatkozva. Donald Tusk miniszterelnök közölte: a rendőrség vizsgálja a történteket, őt pedig a belügyminisztérium folyamatosan tájékoztatja.
+7 hasonló
Szabadság
Emberi maradványokat találtak annak a kereskedelmi hajónak a fedélzetén, amelyet október 15-én dróntámadás ért a Fekete-tengeren, a román partok közelében. A sérült vízi járművet javításra a bulgáriai Várnába vontatták, ahol a roncsok eltakarítása közben bukkantak a maradványokra – közölte szombaton a várnai ügyészség. A támadást követően a tizenkét fős legénység öt tagját sikerült kimenteni, hét tengerésznek azonban nyoma veszett.
+5 hasonló
Szabadság
A szélsőjobboldali Német Alternatíva (AfD) párt vezetője, Alice Weidel támadást intézett a román bevándorlók ellen, azt állítva, hogy „kifosztják a szociális rendszert”.
Szabadság
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében - jelentette be pénteken egy brüsszeli sajtótájékoztatón Paula Pinho, az Európai Bizottság szóvivője.
+4 hasonló
Szabadság
Több mint három hónapos leállást követően pénteken ismét csatlakoztatták az országos villamosenergia-hálózathoz a cernavodai atomerőmű első reaktorát. A létesítményt a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt kellett leállítani július végén. Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter szombaton az atomerőműbe látogatott, ahol az üzemeltető Nuclearelectrica vezetőségével az erőmű működéséről és stratégiai beruházásairól egyeztetnek.
+3 hasonló
Szabadság
Elutasítja az 1500-nál kevesebb lakosú települések tervezett összevonását az RMDSZ, amely szerint a közigazgatási átszervezés veszélyeztetheti a helyi önkormányzatiságot, a magyar közösségek képviseletét és anyanyelvhasználati jogait. A szövetség érintett településeinek elöljárói pénteken, Torockón elfogadott nyilatkozatukban leszögezték: megfelelő előkészítés, hatástanulmányok és a helyi közösségek beleegyezése nélkül nem támogatják a kötelező összevonásokat. Szükség esetén bizalmatlansági…
+3 hasonló
Szabadság
Bombafenyegetések sorozata zavarta meg csütörtökön az európai légi közlekedést. Romániában, Franciaországban, Bulgáriában, Belgiumban, Ausztriában, Olaszországban és Csehországban is rendkívüli biztonsági intézkedéseket rendeltek el, több repülőgépet más repülőtérre irányítottak, néhányat katonai vadászgépek kísértek. A bukaresti Henri Coandă repülőtéren válságstábot állítottak fel, miután bombafenyegetést jelentettek a Milánóból érkező Wizz Air-járaton. A nap folyamán négy Prágába tartó…
+3 hasonló
Szabadság
Bombafenyegetések sorozata zavarta meg csütörtökön az európai légi közlekedést. Romániában, Franciaországban, Bulgáriában, Belgiumban, Ausztriában, Olaszországban és Csehországban is rendkívüli biztonsági intézkedéseket rendeltek el, több repülőgépet más repülőtérre irányítottak, néhányat katonai vadászgépek kísértek. A bukaresti Henri Coandă repülőtéren válságstábot állítottak fel, miután bombafenyegetést jelentettek a Milánóból érkező Wizz Air-járaton. A nap folyamán négy Prágába tartó…
+3 hasonló
Szabadság
Hat ember meghalt, mintegy tizenöt megsérült, köztük rendőrök is, amikor szombat délután fegyveres támadás történt a lengyelországi Krakkó történelmi belvárosában. A támadó gépkocsival hajtott a város főterére, majd a járműből válogatás nélkül tüzet nyitott a járókelőkre. A rendőrök meglőtték a férfit, akit kórházba szállítottak – közölte a Reuters és a BBC.
+2 hasonló
Szabadság
Európa több repülőterén ismét bombafenyegetések miatt rendeltek el biztonsági intézkedéseket pénteken. A Prágából Bukarestbe tartó Tarom-járat mellett más légitársaságok repülőgépeit is fenyegetés érte, több járatot eltérítettek eredeti útvonalától. A héten már legalább 35 repülőgépet érintettek hasonló incidensek.
+2 hasonló
Szabadság
Bombafenyegetés érte pénteken a TAROM román légitársaság Prágából Bukarestbe tartó járatát, amelynek fedélzetén 102 utas és hatfős személyzet tartózkodott. A repülőgép biztonságosan leszállt a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ahol életbe léptették az ilyen esetekre előírt biztonsági eljárásokat.
+2 hasonló
Szabadság
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget - közölte pénteken a vállalat.
+2 hasonló
Szabadság
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta Kirill Dmitrijevet, Vlagyimir Putyin orosz elnök különmegbízottját. A találkozót követően kijelentette, hogy közel lehet az ukrajnai háború lezárását célzó megállapodás, amely szerinte egész Európa biztonságát érintheti.
+2 hasonló
Szabadság
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott jogszabálytervezet értelmében az üdülőhely neve Băile Balvanyosról Băile Bălvănișra változott volna. A törvénytervezetet a szenátus is elutasította.
+2 hasonló
Szabadság
Több mint tízezer szavazat érkezett eddig a Kincses Város Kiválóságai díj jelöltjeire. A kezdeményezést a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) indította az RMDSZ kolozsvári szervezetével partnerségben, célja a helyi közösség kiemelkedő teljesítményeinek elismerése, amelynek keretében azokat a személyiségeket jutalmazzák, akik munkájukkal és elhivatottságukkal a város fejlődéséhez, illetve közösségi életéhez kiemelkedően hozzájárulnak. A hat kategóriában – életmód, vállalkozó, szolgáltatás, élet…
+3 hasonló
Szabadság
Az esőzéseket követően az ország nagy részén lehűl az idő, a hét közepétől hideg légtömeg vonul át Románián – írja a Libertatea. A hőmérséklet az ilyenkor megszokottnál alacsonyabb lesz, az éjszakai minimumok mínusz 5 Celsius-fokig is süllyedhetnek – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely frissítette a november 3–29. közötti időszakra vonatkozó előrejelzését.
Szabadság
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Sopro – Suttogás a sötétben című előadásában nyújtott sokoldalú, lélektani szempontból részletesen kimunkált, eszköztárában változatos, gazdag, erőteljes és szuggesztív alakításáért Moldován Blanka színművésznek, valamint a nagyváradi Szigligeti Színház Cseresznyéskert és Villámcsapottak című előadásaiban nyújtott, eszköztárában gazdag alakításaiért, különösképpen Dunyasa lélektani…
Szabadság
Szilasi Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjével és szentmisével emlékezik Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira november 4-én, a nemzeti gyásznapon.