Szabadság

szabadsag.ro ↗
0 komment

Több mint 250 üzlet készül a fekete péntekre Romániában

Több mint 250 üzlet csatlakozott az idei romániai fekete péntek-akcióhoz (Black Friday), a kampány legforgalmasabb napja november 6., péntek lesz. A kereskedők akár 90 százalékos árengedményeket is ígérnek – derül ki a blackfriday.ro platform által összesített adatokból, amelyeket az Agerpres hírügynökség ismertetett.
0 komment

Bejelentették, mikor nyílik a karácsonyi Kolozsvár főterén

Bejelentették, mikor nyitja meg kapuit a főtéri karácsonyi vásár Kolozsváron, az idei kiadás november 20-án kezdődik és 2027. január 1-jéig tart – közölte a cluju.ro portál. A szervezők a főbb látványosságokat is ismertették: több mint húsz méter magas karácsonyfát, panorámakereket, több mint nyolcvanöt hagyományos termékeket kínáló faházikót állítanak fel, valamint több mint nyolcvan művészeti és kulturális programot szerveznek. A díszkivilágítást a nyitónapon kapcsolják majd fel.
0 komment

Közép-Európa köldökén – Kolozsváron látható a Pupek című táncszínházi előadás

A Kolozsvári Állami Magyar Opera színpadán látható a Pupek – Minden kelet és nyugat között című táncszínházi előadás november 3-án, kedden 19 órától. Hégli Dusan és Hégli Bence rendezése Milan Kundera gondolatai nyomán vizsgálja Közép-Európa összetettségét, ellentmondásait és apró részleteit: azt a térséget, ahol a nemzeti és az európai identitás folyamatosan egymásba ér.
0 komment

Nagyszabású rendőrségi razzia a kolozsvári diáknegyedben

Több mint háromszáz személyt igazoltattak, hetven gépjárművet ellenőriztek, és összesen mintegy 25 ezer lej értékben szabtak ki bírságokat a hatóságok szombatra virradó éjszaka a kolozsvári diáknegyedben. A Hegyvölgy (Piezișă) utcában és környékén tartott nagyszabású ellenőrzés során két kereskedelmi vállalkozás tevékenységének felfüggesztését is elrendelték, két szórakozóhelyen pedig tizenkét tűzvédelmi szabálytalanságot tártak fel.
0 komment

Nagyszabású rendőrségi razzia a kolozsvári diáknegyedben: két vállalkozás működését is felfüggesztették

Több mint háromszáz személyt igazoltattak, hetven gépjárművet ellenőriztek, és összesen mintegy 25 ezer lej értékben szabtak ki bírságokat a hatóságok szombatra virradó éjszaka a kolozsvári diáknegyedben. A Hegyvölgy (Piezișă) utcában és környékén tartott nagyszabású ellenőrzés során két kereskedelmi vállalkozás tevékenységének felfüggesztését is elrendelték, két szórakozóhelyen pedig tizenkét tűzvédelmi szabálytalanságot tártak fel.
0 komment

Sorozatos csőtörések Kolozsváron: újabb utcákat árasztott el a víz

Folytatódik a vízvezeték-meghibásodások sorozata Kolozsváron: péntekről szombatra virradó éjszaka a Donát negyedi Ond (Lacului) utcában, szombaton pedig a Györgyfalvi negyedi Fehérvölgy (Albac) utcában árasztotta el a víz az úttestet. Az elmúlt tíz napban ez már az ötödik hasonló eset a városban. Korábban a Honvéd (Dorobanților) úton és a Györgyfalvi negyedben is jelentős mennyiségű víz került az utcákra. A sorozatos meghibásodások okáról a Szamos Vízművek egyelőre nem adott érdemi magyarázatot.
0 komment

Újabb utcát öntött el a víz Kolozsváron

Újabb utcát árasztott el a víz Kolozsváron: péntekről szombatra virradó éjszaka a Donát negyedi Ond (Lacului) utcában került nagy mennyiségű víz az úttestre. Az elmúlt tíz napban ez már a negyedik hasonló eset a városban. Korábban a Honvéd (Dorobanților) úton és a Györgyfalvi negyedben is víz árasztotta el az utcákat, a legutóbbi eset pontos oka azonban egyelőre nem ismert.
0 komment

Robert C. Castel: a világrend felbomlását látjuk, de nem tudjuk, hol tartunk a válságban

A hidegháború utáni világrend felbomlása, a nagyhatalmi versengés és Európa biztonsági kihívásai álltak Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző kolozsvári könyvbemutatójának középpontjában. Az Izraelben élő, erdélyi származású biztonságpolitikai elemző Ködben rajzolt térképek – Geopolitikai jelentések egy széteső világrendből című kötetét a Vallásszabadság Házában mutatták be. A szerzővel Kinizsi Zoltán beszélgetett.
0 komment

A világrend felbomlását látjuk, de nem tudjuk, hol tartunk a válságban

A hidegháború utáni világrend felbomlása, a nagyhatalmi versengés és Európa biztonsági kihívásai álltak Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző kolozsvári könyvbemutatójának középpontjában. Az Izraelben élő, erdélyi származású biztonságpolitikai elemző Ködben rajzolt térképek – Geopolitikai jelentések egy széteső világrendből című kötetét a Vallásszabadság Házában mutatták be. A szerzővel Kinizsi Zoltán beszélgetett.
0 komment

Kilenc új államtitkárt nevezett ki a kormányfő

Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba – írja az Agerpres hírügynökség.A kilenc államtitkár kinevezéséről szóló dekrétumok szerda este jelentek meg a Hivatalos Közlönyben.Ioan Cristian Șologon és Ionuț Cristian Săvoiu a szállítási minisztérium államtitkárai lesznek.
+1 hasonló
0 komment

Nemzeti gyásznap: a zene hangján idézték fel 1956 áldozatainak sorsát

Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeztek november 4-én, a nemzeti gyásznapon Kolozsváron. Magyarország kolozsvári főkonzulátusának szervezésében Szilasi Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész különleges koncertje idézte fel a forradalom tizenéves áldozatainak sorsát. Korabeli dokumentumokból, valamint a kivégzés előtt álló fiatalok szeretteiknek írt utolsó üzeneteiből is felolvasott, a történelmi emlékeket Beethoven, Liszt és Chopin műveivel kapcsolva össze. A koncertet…
0 komment

Nuclearelectrica: pénteken kapcsolhatják vissza a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát az országos energiarendszerre

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.A vállalat tájékoztatása szerint a reaktor újraindításához szükséges minimális feltételek teljesültek, ezért szerdán megkezdték az ezt célzó műveleteket. Hangsúlyozták, hogy egy atomreaktor újraindítása összetett folyamat, amelyet szigorú eljárásrend és a nukleáris biztonsági előírások…
0 komment

Nem felhőtlen

Amikor ezeket a sorokat írom, már biztos, hogy az amerikai időközi választásokon a demokraták többséget szereztek az mind a képviselőházban, mind a szenátusban. Néhány államban még jó ideig nem lesz végleges eredmény, egyrészt mert a szavazás csak pár órája ért véget, másrészt, mert minden államnak saját szabályai vannak arra, hogy mikor kezdhetik el például a levélszavazatok számlálását, illetve arra, hogyan összesítik a szavazatokat.
0 komment

Rogobete: egyszerűsítik az inzulinpumpákhoz való hozzáférést

Romániában több mint 4000 gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter egy keddi sajtóeseményen, tájékoztatott az Agerpres hírügynökség.
0 komment

ANCOM: tízből kilenc romániai internetező rendszeresen használja a közösségi oldalakat

A romániai internetezők 65 százaléka találkozott az elmúlt egy évben valamilyen online csalással vagy megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól – derül ki az Országos Hírközlési Hatóság (ANCOM) hétfőn közzétett felméréséből, amelyet az Agerpres hírügynökség ismertetett.
0 komment

Bejelentették, mikor nyílik a karácsonyi vásár Kolozsvár főterén

Bejelentették, mikor nyitja meg kapuit a főtéri karácsonyi vásár Kolozsváron, az idei kiadás november 20-án kezdődik és 2027. január 1-jéig tart – közölte a cluju.ro portál. A szervezők a főbb látványosságokat is ismertették: több mint húsz méter magas karácsonyfát, panorámakereket, több mint nyolcvanöt hagyományos termékeket kínáló faházikót állítanak fel, valamint több mint nyolcvan művészeti és kulturális programot szerveznek. A díszkivilágítást a nyitónapon kapcsolják majd fel.
0 komment

Amikor a mesélő is olvasó szeretne lenni

Van egy különös álmom. Nem nagy dolgokra vágyom, nem világkörüli útra vagy ultra-all inclusive-os wellness hétvégére. Jó, na, ezekre is! De az igazi, szívem mélyén dédelgetett vágyam ennél sokkal egyszerűbb: szeretnék egy egész napot az ágyban tölteni, egy jó regénnyel a kezemben, és időnként arra eszmélni, hogy odakint besötétedett, én pedig még mindig ugyanabban a képzeletbeli világban élek, csak éppen háromszáz oldallal arrébb.

Bejelentkezés vagy regisztráció