Az egyik terméknek 94 százaléka konyhasó volt.
+2 hasonló
A kiskereskedelmi lánc reklámkampányában azt állította, neki vannak a legnagyobb kedvezményt nyújtó akciói, amit még egy díjjal is elismertek.
+2 hasonló
Mentőt hívni csak indokolt esetben, nem kell félnetek, jó lesz.
+2 hasonló
Másodpercenként több tíz liternyi büdös, zavaros folyadék ömlött a folyóba.
+4 hasonló
A nemrég bejelentett Wekerle Plusz program a mostani állás szerint vonzóbb választást jelent a piaci hitelekhez képest, új lakásokra 3, használtakra 5 százalékos hitelt kínálnak.
+2 hasonló
Radomir Saičić kémiaprofesszor tartotta az egyik legnagyobb hatású beszédet az utcai örömünnep közepén.
+2 hasonló
A tolvajok belógtak a szertárba, egy tűzoltóautóról vitték el az akkumulátoros feszítővágót, amit balesetek sérültjeinek mentésére használnak a tűzoltók.
A cseh közszolgálati televízió és rádió finanszírozása előfizetéses rendszerben működik. A tüntetők megtöltötték a prágai Óváros teret.
+3 hasonló
Így pedig már felkúsztak a negyedik helyre az angol bajnokságban.
+2 hasonló
A Direkt36 írta meg részletesen Piroska történetét, aki nem kapott állapotának megfelelő ellátást és néhány órával később meghalt. Két év telt el azóta, a kórház most először fejezte ki részvétét a családnak.
+2 hasonló
Egy építkezésen került elő egy újabb rombolóbomba, a Thököly út és Haladás utca közötti szakaszt zárták le, amíg dolgoznak a tűzszerészek.
+2 hasonló
Új rendszereket alakítanak ki, hogy egy egészségügyi dolgozót se lehessen megfélemlíteni vagy ellehetetleníteni, ha jelez egy problémát.
+3 hasonló
Umar Kremlev tavasszal bőkezűen támogatta Donald Trump Jr. esküvőjét is.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium szerint a 2026-os 26,8 milliárd forint helyett 13 milliárd forintos összeget terveznek a rendszer üzemeltetésére. A 4iG eleinte kevésbé volt együttműködő az átadás-átvételnél, de most úgy néz ki, fennakadás nélkül mehet tovább a program.
A belügyminiszter szerint a nagy sportesemények rendezése sokkal kevesebb pénzből is megoldható, mint amit az előző kormány betervezett, a korábbi szervezéseket pedig átvilágítják. Kivezetik a taót, de a sporttámogatásra fordított pénzt nem csökkentik, a prioritások viszont változnak. A sportállamtitkárt azonnal felhívta, amikor kijött a pletyka a lemondásáról.
Korábban rendszeresen jártak oda autóval a barátaival, de a forgalomlassítók kihelyezése óta megritkultak ezek az összejövetelek.
+2 hasonló
A két csapat játékosai összeverekedtek, a rendőröknek is közbe kellett lépniük.
+2 hasonló
Öt évig kötelező bentlakás, akár 7,5 millió forint felújítási támogatás és újra államilag támogatott lakástakarék, kamatmentes hitel társasházaknak: a kormány átírja a lakáshoz jutás szabályait. Végigvettük, kinek mit hoz a váltás.
A Netflixen megjelent új dokumentumsorozat Matthew Perry életével és nem halála körülményeivel foglalkozik. A színész barátainak és családtagjainak történeteiből ismerhetjük meg Perryt, aki egész életében gyerekkori szorongásaira próbált rácáfolni.
A választott versekhez fűződő személyes történetekről beszélgetünk november 7-én a Trafóban. Az ingyenes programra még lehet regisztrálni.