„A halál nem teszi múlt időbe a szeretést azzal, hogy a szeretett lény már nincs itt.” E heti novellánk egy évszázados családtörténet fejezeteit villantja fel.
A pszichológussal a Z generációt érintő magányosságról, szorongásról, a sématerápia fontosságáról és az állami mentális egészségügyi ellátás jövőjéről beszélgettünk Holnap című műsorunk új adásában.
A kiskunhalasi intézményben még fent vannak a betegek köszönőlevelei a falakon, és ott maradtak eszközök, berendezések is.
Az Amazon, a Google és az Intel részvényei is nehéz héten vannak túl. Míg a cégek rengeteget költenek MI-fejlesztésekre, a bevételeik elmaradnak a várakozásoktól, ez pedig a piacot is egyre jobban zavarja.
A kormány sokat ígért, most pedig az is látszik, hogy miből fizetnék a révészt: magasabb vállalati adókból, állami kiadáscsökkentésből, korábbi támogatások elhagyásából, miközben több százmilliárdnyi megtakarításh még a levegőben lóg.
Korábban levélben próbáltak nyomást gyakorolni a választások lebonyolítását segítő tisztségviselőkre, hogy különítsék el az általuk szabálytalannak ítélt szavazatokat.
Oktatás, lakhatás, infláció, megélhetési válság: különböző indokok miatt vonulnak több százezren utcára Európában, közelebbről vizsgálva azonban több közös vonás is kirajzolódik.
Hosszú sorok alakultak ki a pénzintézet újvidéki kirendeltsége előtt.
A Polyána 500 méterrel magasabb, hasonló korú vulkanikus hegység hatalmas kalderával, 50 kilométerre a magyar határtól. Találkozás agresszív juhászkutyákkal, fenyegető tehenekkel, aztán a végén egy hátborzongató üvöltés.
GYED-re, GYES-re és anyasági támogatásra is kevesebbet tervez a kormány. A demográfiai lejtmenet a költségvetésben is nyomot hagy.
A gépet egy belvárosi kávézó pultjáról lopták el három nappal korábban.
A Karakter fesztiváljának ingyenes workshopjára már lehet regisztrálni.
A világos három figurájából nagyon nem mindegy, melyik lép először.
Többen érettségiznek nyelvekből, javuló eredménnyel, de közben a felsőoktatásban csökkent a motiváció a nyelvtanulásra. Továbbra is a magyarok Európa sereghajtói nyelvtudásban.
Csökkennek az utazási korlátozások, új oktatási lehetőségek nyílhatnak meg, és integrált piac jöhet létre a felek között.
A 86 éves korában meghalt Patrick Stewart nehéz gyerekkorból jutott el Hollywoodig, végül két generációnak is megmutatta, milyen egy igazi hős. Kollégái sokáig ugratták, hogy vérkomolyan veszi a forgatásokat, és esze ágában sem volt visszavonulni.
Az ügyészség már 2019-ben megfigyelte a fideszes képviselőt, akit 2020 tavaszán gyanúsítottak meg. 2021 júniusától négy előkészítő ülést tartott a bíróság, aztán 2022-től 17 érdemi ülést. A bíróság szerint sok időt vitt el a tanúk meghallgatása, a lehallgatási anyagok lejátszása és a megfigyelési anyagok ismertetése.
A polgármester szerint a mostani vezető a legutóbbi igazgatói pályázaton elinduló színészt teljesen ellehetetlenítette.
Hadházy szerint így legalább több minden ki fog derülni az ügyről.
A mesterséges intelligenciával készített Odüsszeia első részlete még Musk korábbi ígéretének sem tud megfelelni. A szereplőknek a hangsúlyozással is gondjuk akad, de legalább mindenkinek tökéletes a fogsora.