Egyelőre nem tudni, mekkora károkat okozott az idei szárazság, de az már most biztos, hogy sokkal súlyosabb volt, mint a 2022-es, akkor történelminek nevezett aszály: a Szegedi Tudományegyetem tanulmánya szerint még ahhoz képest is 0,7 köbkilométerrel kevesebb víz tárolódott el a talajban. A kormány átfogó vízmegtartási programot indít jövőre.
+1 hasonló
A bíróság varsói épületéhez rohamrendőröket vezényeltek.
+1 hasonló
Kétszer annyi pénz jut a Tisza pártalapítványának, mint idén, a DK kivételével megszűnik a korábbi ellenzéki pártok állami forrása.
+1 hasonló
A halloween és a halottak napja körüli vita minden ősszel előkerül, Segesváron idén több egyház is tiltakozott egy halloweeni fesztivál miatt. Fiatalokkal beszélgettünk arról, hogyan fér bele ugyanabba a hétvégébe egy jelmezes házibuli és a családi temetőlátogatás, és egyáltalán kellene-e választaniuk a kettő között.
+1 hasonló
+1 hasonló
A polgármester szerint a mostani vezető a legutóbbi igazgatói pályázaton elinduló színészt teljesen ellehetetlenítette.
+1 hasonló
Politikai üldöztetésről beszél és továbbra is magát tartja a brazilok törvényes vezetőjének Flávio Bolsonaro, aki a Lula ellen elbukott vasárnapi elnökválasztás után már Floridában van. A 60 millió választóját magára hagyó elnökjelölt ellen Brazíliában korrupció és pénzmosás gyanújával zajlik eljárás. A Bolsonaro-mozgalom egyre több tagja köt ki az USA-ban.
+1 hasonló
Az előző szezonban több taotámogatást kapott az Orbán Viktor által alapított akadémia, mint a Magyar Labdarúgó Szövetség.
+1 hasonló
Kevesebb kezelés, mégis több gyógyult rákbeteg, mRNS, MI és rengeteg adat: mit hozott Európa legnagyobb onkológiai konferenciája a magyar pácienseknek?
+1 hasonló
A gyilkosság miatt halálbüntetésre ítélt nőt két injekcióval sem sikerült kivégezni szeptemberben, most nyilatkozatot adott ki gyógyulásról, háláról, zavarodottságról.
+1 hasonló
Az ügyészség az első fokú ítélet ellen súlyosbításért, Boldogék felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeznek.
+2 hasonló
A korábbi főpolgármester-helyettes a parlamenti vizsgálóbizottság ülésén elismerte, hogy néhány embernek jobban utána kellett volna nézni.
Lezárult az autós Oscar-díjként is emlegetett autós díj szavazásának első köre, amelyben az idei új típusok felhozatalából választotta ki a nemzetközi zsűri a hét legjobbat.
Vasárnap hajnalban akár -1 fokot is mutathat a hőmérő, eső is előfordulhat pár helyen.
+1 hasonló
Joseph Listerről, a műtéti fertőzések megelőzésének úttörőjéről kapta a nevét az a szájvíz, ami ma a rossz lehelet népszerű ellenszere. Története során padlófertőtlenítésre és nemi betegségek ellen is használták.
+1 hasonló
Marco Rubio szerint arról szól ez a megállapodás, hogy az amerikai és a magyar kormány közösen tesz lépéseket a szélsőbaloldali terrorizmus újbóli térnyerése ellen.
Az amerikai elnök nagyon nehéznek nevezte a tesztet, és azt mondta, hogy ő már háromszor átment rajta.
A bizottság szóvivője szerint ez fontos annak érdekében, hogy ne tagozódjon szét a belső piac.
A hatóságok gyanúja szerint úgy vágták ki a fákat, hogy még el se készültek a szerverközpont hatásvizsgálatai.
Az „erős testi fogásokról” szóló bejelentések miatt indult vizsgálat még tart a kecskeméti Piarista Óvodában. Az óvónő ennek ideje alatt csak másik szakemberrel együtt lehet gyerekek közelében.