Első fokon még egy év börtönre ítélték a mentőápolót, de jogerősen felfüggesztett büntetést kapott. A mentőt vezető férfi viszont másfél évre börtönbe mehet.
Nem állhat jól a republikánus jelöltek támogatottsága Iowában és Kansasben, az amerikai elnök mégsem mondja le szerepléseit.
Azt tudni lehet, hogy rosszul teljesített a mezőgazdaság, inkább az a kérdés, hogy mennyire. Ez azonban csak decemberben derül ki.
A beérkezett 1510 szövegből az itt olvasható 10 valamelyike nyeri a fordulópont témájú pályázatunk fődíját. A zsűri november 7-én hirdet győztest, és addig a közönség is kiválaszthatja a kedvencét.
Egy munkagép kezelője mintegy ezer négyzetméteren legyalulta az országos védettséget élvező, Natura 2000-es területen lévő nádast.
Hónapok óta keresték a Pest megyei tolvajt, aki a rendőrség által közreadott üldözős videón egy frissen lopott Škodával száguldott, mielőtt elkapták.
A diákoktól a szakszervezeteken át a dokkmunkásokig tízezrek kezdtek péntektől tüntetésekbe a megélhetések, az oktatás finanszírozása és pacifista célok miatt. Velencében és Vicenzában már pénteken összecsaptak a rendőrökkel, miközben Indiától Görögországig több forgalmas kikötőt megbénítottak a blokádok.
Netanjahu jelentősen meggyengült, de győzött. A kihívója rosszabbul szerepelt a vártnál, viszont meglepetést jelent az arab pártok megerősödése. Instabil koalíciók? Újabb előrehozott választás? Lehetséges forgatókönyvek és a kampány értékelése Tóth Gergellyel, a Telex újságírójával.
A Magyarországon forgatott Wicker megható és humoros tanmese a magányról, a mérgező hagyományokról és arról, hogy egy személy akkor is változást hozhat az életünkbe, ha vesszőből van fonva.
A Karakter Kortárs Minifesztiválon Metzing Eszter, Keresztesi Botond, Melkovics Tamás képzőművészek és Tóth Pál Sándor gyűjteménykezelő, a GalleryTool alapítója segítségével arra keressük a választ: Mi kell ahhoz, hogy valaki művészetből éljen?
Az utóbbi időben már sokkal kevesebben ragasztgatták az autójukra az éves öntapadós matricát, mint a rendszám regisztrációján alapuló megoldást.
Az ítélet szerint időközben módosították a debreceni üzem környezethasználati engedélyét, így az már nem is létezik eredeti formájában, ami ellen a helyiek a pert indították.