Az üggyel foglalkozó tárcaközi bizottság szerint az eddigi sürgősségi beavatkozások hatástalanok voltak. Több mint 6 millió eurót költöttek el ezekre.
+2 hasonló
Két éve börtönözték be Stephen Hubbardot, akit most az amerikaiak kérésére elengedtek.
+2 hasonló
Oktatási demonstrációnak indultak, aztán egy rendőri túlkapás után egész Franciaországot lángba borító zavargássorozattá fajultak a tüntetések. Élő műsorunkban az okokat és a lehetséges következményeket beszéltük át, kollégánk helyszíni bejelentkezésével.
+2 hasonló
Szombaton is román felségvizek felett kellett leszedni drónokat, az EU külügyi képviselője szerint Oroszország tettei világszerte nehezítik, hogy étel kerüljön a tányérokra.
+2 hasonló
Jövőre megszűnik a több mint másfél évtizedet megélő taotámogatás. Helyette 150 milliárd forint közvetlen támogatást ad a kormány. Ez elvileg elég, a legfontosabb kérdés az elosztása lesz.
+2 hasonló
2027-ben akár 20 százalékos emelkedést is elképzelhetőnek tart Michael O'Leary az európai légitársaságoknál.
+2 hasonló
A színész közel ötvenéves karrierje alatt több mint 400 produkcióban játszott.
+2 hasonló
A színésznő azt mondta, az új orvosi eljárásoknak köszönhetően derült ki, hogy nem SM-ben szenved, de azt nem tudni, mik okozzák a tüneteit.
+2 hasonló
A díjjal a 30 év alatti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal tehetségeket ismerik el.
+2 hasonló
Az MTK elleni vasárnapi örökrangadóra egyedi mezt terveztek.
+2 hasonló
A magányos amatőröket hamar elkapják, nagyobb figyelmet érdemelnek az emailen küldött tömeges figyelmeztetések. A Telexnek is elküldött levélben úgy válogatták össze az iskolákat, hogy azok a budapesti kerületek többségét, egyetemi- vagy járásközpontokat érintsenek. Szakértők szerint a tömeges iskolai bombariadók mögött az oroszok állnak.
+2 hasonló
Az új adattárban az elmúlt öt év támogatási adatai válnak kereshetővé, a feltöltés és az adatok frissítése folyamatos.
+2 hasonló
Giorgia Meloni miniszterelnök kedd esti bejelentésében az elmúlt napok zavargásaira reagált, fel fognak lépni az erőszakkal szemben.
+2 hasonló
Az ukrán elnök Oslóban tárgyalt, Jared Kushner főtárgyaló, az amerikai elnök veje videón keresztül kapcsolódott be.
+2 hasonló
Umar Kremlev tavasszal bőkezűen támogatta Donald Trump Jr. esküvőjét is.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium szerint a 2026-os 26,8 milliárd forint helyett 13 milliárd forintos összeget terveznek a rendszer üzemeltetésére. A 4iG eleinte kevésbé volt együttműködő az átadás-átvételnél, de most úgy néz ki, fennakadás nélkül mehet tovább a program.
A belügyminiszter szerint a nagy sportesemények rendezése sokkal kevesebb pénzből is megoldható, mint amit az előző kormány betervezett, a korábbi szervezéseket pedig átvilágítják. Kivezetik a taót, de a sporttámogatásra fordított pénzt nem csökkentik, a prioritások viszont változnak. A sportállamtitkárt azonnal felhívta, amikor kijött a pletyka a lemondásáról.
Korábban rendszeresen jártak oda autóval a barátaival, de a forgalomlassítók kihelyezése óta megritkultak ezek az összejövetelek.
+2 hasonló
A két csapat játékosai összeverekedtek, a rendőröknek is közbe kellett lépniük.
+2 hasonló
Öt évig kötelező bentlakás, akár 7,5 millió forint felújítási támogatás és újra államilag támogatott lakástakarék, kamatmentes hitel társasházaknak: a kormány átírja a lakáshoz jutás szabályait. Végigvettük, kinek mit hoz a váltás.