Azon vitatkozni, hogy 45 vagy csak 37 milliárdot kapott-e a Felcsút, illetve azt állítani, hogy az ott „felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott”, elég sajátos valóságérzékelésre vall.
Utólag megtudhattuk, hogy nem tartják összeférhetőnek a korábbi megbízatását és a vezérigazgatói kinevezését.
Művészek és szakmai szervezetek háborodtak fel azon, hogy a jövő évi kulturális költségvetési javaslatban az ideihez képest több támogatás jutna a fideszes csúcsintézménynek, a Magyar Művészeti Akadémiának, és az alkotók 40 százalékkal kevesebb pénzre pályázhatnának az NKA-nál. A kormány szerint változtatni fognak, a költségvetés kulturális része csak átmeneti.
De csak akkor, ha az USA is hajlandó engedni.
A szenátusban is bajba kerülhetnek a republikánusok, de a képviselőházban szinte biztosan többségbe kerülnek a demokraták a keddi félidős választáson. Erre készülve egy sor törvényjavaslatot már előre csőre töltöttek, és alig várják, hogy vizsgálatokat indítsanak például Trump családtagjainak ügyei és kormányának tagjai ellen.
A költségvetés terve több szektornál okozott sérelmeket, de hogyan reagál erre a Tisza? Milyen hatása lehet az ügynökakták nyilvánosságra kerülésének? Elemzés a belpolitikai fejleményekről.
Az éghajlati különbségekkel korrigálva a magyar házak és lakások fogyasztják átlagosan a negyedik legtöbb energiát az Európai Unióban.
Gary Tyler haldoklóknak kezdett a börtönben takarókat készíteni, 2024-ban díjat kapott a Los Angeles-i Frieze-től.
Ceaușescu-kori felnövéstörténet, A szolgálólány meséje szerzőjének visszaemlékezései, a hatalmas alakváltó regény és a katonák, akik sosem tapasztalták meg a szerelmet. Heti könyvajánló.
Jogerős ítélet kötelezi a nemzetközi szövetséget, hogy vegye vissza az oroszokat a vb-re. Krízisülést tartanak emiatt hétfőn, a magyar csapat is érintett.
A jelenlegi terv jelentős felháborodást váltott ki a kulturális közegben, a bírálók szerint a költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak. Magyar szerint a jelenlegi törvények is kötik a kormányt.
A Kerékpárosklub elnöke kiakadt a zajon, a szervező cég szerint pedig ez egy tesztüzem volt: megszerezték a szükséges engedélyeket és maximálisan ügyeltek a biztonságra.
Ha a legkisebb kétsége van egy szuperbefektetésről, legjobb, ha messzire szalad, de ha már nagyon beleélte valaki magát az „aranyesőbe”, legalább nézzen körül az MNB megújult honlapján!
A technológia fejlődésével már a felkészültnek tartott felhasználók sincsenek teljes biztonságban.
Sophie Wilmès, who headed the EP's delegation examining the state of the rule of law in Hungary, told Telex that she expects their report to be largely positive. According to the Fidesz-delegated member of the mission, despite their itinerary being highly biased, there were still some things that others found shocking.
Október utolsó hetében még sokan szerettek volna beférni az Otthon Start programba, azóta lecsengett a piaci zsibongás.
A 2008-as válság után a magyar gazdaságpolitika irányváltást hajtott végre: egy kifejezetten a kékgalléros munkára alapozott újraiparosítási modellt vezetett be.
A tapasztalatok alapján a Bubi 3 egyértelmű slágere az elektromos rásegítésű bérbicikli.
A GLP-1-es fogyasztószerek használatakor egyre többen mellőzik a hivatalos ajánlásokat, mert szerintük a kisebb adagokkal is elérik a céljaikat, és így a mellékhatásokat is elkerülhetik. A módszert influenszerek is népszerűsítik, de orvosok látnak veszélyeket is az alternatív adagolásban.
Javában tart a színházi évad a Margit körúti Átriumban, ahol szeptemberben két új előadást mutattak be, novemberben pedig újabb premierrel bővül a kínálat.