A gép több méter mély krátert fúrt a földbe, a fedélzetén utazó kilenc ember azonnal szörnyethalt.
+3 hasonló
Marco Rubio mindeközben szombaton arról beszélt, az amerikai kormány nem segített Bolsonaro szökésében.
+3 hasonló
A szétlőtt ukrán város, Oleski lakosainak mentésekor jelentették be, hogy a jövőben is lesznek hasonló közös akciók.
+3 hasonló
A tüntetések többnyire békésen zajlottak, a hatóságok beszámolója szerint 296 embert állítottak elő este 6 óráig.
+3 hasonló
A bíróság varsói épületéhez rohamrendőröket vezényeltek.
+3 hasonló
Az SL3 nevet kapta egy galaxis, a szerbiai egyetemisták tiszteletére.
+3 hasonló
Cipruson és Kanadán át került jelentős vagyon a volt miniszter lányának felügyelete alá. Az egyik alapítványt már azután hozták létre, hogy Seszták ellen nyomozás indult.
Szűkszavúan annyit közöltek az RTL-lel, hogy nem állnak fenn ehhez a törvényi feltételek.
+3 hasonló
„Nem normális, hogy egy 24. kerülete van a fővárosnak” – mondta Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén.
+3 hasonló
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség nem örül a CAS ítéletének, de tudomásul veszik azt.
Erős év volt, az Alaptörvény, az oktatási törvény, az MNB, a nyugdíjrendszer átalakítása és a csődközeli Malév is téma volt.
Papp Gábor ügyvéd a Telexnek azt mondta: Seszták vallomása szerint korábban iratok voltak a széfben, és ekkora összeget ezután sem tárolt. A hatóságok ezt a Volánbusz-ügyben érintett gyanúsított vallomásra és egy nyomkövető kutya jelzésére alapozzák. A vallomás egy 2018-as párbeszédről szól, a kutya pedig idén október 15-én jelzett Seszták széfénél.
A volt főügyész védője, Horváth Lóránt sajtótájékoztatón számolt be Fürcht szerdán tett vallomásáról, amelyben az is elhangzott, hogy a legfőbb ügyészség szerepét sem vizsgálták az ügyben.
Úgy látják, a korábbi név már nem fedi le a csoport időközben kibővült üzleti portfólióját.
Júniusban még csak 20 millió forint megtakarítása volt készpénzben.
+3 hasonló
„Akinek nincs takargatnivalója, annak nincs félnivalója sem” – üzente neki az új elnök.
+3 hasonló
Szörnyű látványról, veszélyesen repülő bőröndökről számoltak be a spanyol vasúti katasztrófa túlélői. Akik nem sérültek meg, azok közül többen segítettek a mentőegységeknek a sebesültek ellátásában, például ők tartották az infúziós tasakokat.
A magyar választáson megismert DE! Akcióközösség önkéntesei nemzetközi megfigyelőként a terepen követték végig Aleksandar Vucic rendszerének bukását. A lefülelt visszaélésekről és a háttérben zajló folyamatokról Tímár Áron alapítót kérdezzük.
+3 hasonló
Az eddigi cégvezető, Kádár Tamás tulajdonos marad, házon belülről érkezik utódja, Filutás Anna.
11 év alatt összesen 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki a sport-taotámogatások rendszerében.