„Nem sült el túl jól” – kommentálta az Orbán melletti áprilisi kampányolást az amerikai alelnök.
+3 hasonló
A francia elnököt különösen azok a politikai vezetők bosszantják, akik naivan ismételgetik az MI-vel előállított hamis állításokat.
+3 hasonló
A minisztériumokban nem dolgoznak, az államigazgatás leállt, a közszolgák regényeket olvasnak – terjed internetes beszámolókban. A Tisza igyekszik csak az eredményekről beszélni, de forrásaink szerint nem mindenhol ment a tervezett módon a minisztériumok felállítása, és több helyen továbbra is nagy a bizalmatlanság a régi és új közszolgák között. Az elmúlt fél év alapján körvonalazódik, melyik miniszter mit hozott magával a kormányba.
+3 hasonló
A jegybank új vezetése egy 200 milliárd forintos banki részvénycsomagra cserélte volna az MNB-alapítványok veszteséges svájci befektetését, de a megállapodásból végül nem lett semmi.
+3 hasonló
Pintér Bence, Győr polgármestere posztolt a büntetőügyről.
+3 hasonló
A gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottság ülésén.
+3 hasonló
A hiba azokat a szervereket is érinthette, amelyeken a Revolut szolgáltatásai futnak.
+3 hasonló
Persze sok szempontból nincs, de a rossz a pedagógusok hibája is. Két óra húszperces interjút adott a volt házelnök.
+3 hasonló
A klub üzemeltetéséért felelős cég ügyvezetője vette meg.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter azt is bejelentette, hogy a bírság mellett a cég két évig nem kaphat állami támogatást sem.
+3 hasonló
A Fidesz egykori alelnöke újabb négy évre kapott bizalmat az elnökségtől. A nagy kérdés az lesz, mi lesz februártól, amikor Kubatov már nem lehet elnök.
+3 hasonló
Tarr Kálmán református lelkész neve egy hatos kartonon tűnik fel az ÁBTL adatbázisában. Tarr Zoltán szerint az édesapja története ismert volt a családban, de a fennmaradt irat nem azt jelenti, hogy az apja ügynök volt.
+2 hasonló
Először kerül a szenátusba nyíltan meleg férfi, és megválasztották az első őslakos női kormányzót is.
+2 hasonló
Másodfokon is döntöttek az NKA volt alelnöke letartóztatásának meghosszabbításáról.
+2 hasonló
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára több oldalt is közzétett abból a szándéknyilatkozatból, amit 2022 augusztusában kötött az Orbán-kormány a kínai céggel.
+2 hasonló
November 4-től 50-60 ezer olyan név lesz megismerhető, amelyek szerepelnek a diktatúra alatt készült állambiztonsági iratokban. Nagyon sok család lesz valamilyen módon érintett az előzetes várakozások szerint.
+2 hasonló
A KSH friss adatai szerint második hónapja nőtt 8 százalék fölött a magyar ipar teljesítménye.
+2 hasonló
A jósoltnál is nagyobb győzelmet arattak a demokraták, Trump hatalma nagyobb kontroll alatt lesz a hátralevő két évében. Mik a választás legérdekesebb tanulságai és miben lesz más ettől a világ? Elemzés Tábor Áronnal.
+2 hasonló
A demokraták történelmi győzelmeket is aratva átvették a törvényhozás mindkét házában a többséget, olyan államokat is behúztak, mint Texas vagy Kansas, ahol 1932 óta nem nyert demokrata szenátorjelölt. Az amerikai választók ezzel egyértelműen elutasították Trump politikáját, hiába próbálja az elnök eltolni magától a felelősséget.
+2 hasonló
Phenjan a közelmúltban számos fegyverfajtát tesztelt.
+2 hasonló