5,19 milliárd forinttal lett a szerencsés ember gazdagabb.
+8 hasonló
A budapesti Eötvös József Gimnázium vezeti a sort, a százas listán 56 vidéki és 44 fővárosi iskola szerepel.
+8 hasonló
Az egykori kormányfő sajtófőnökét arról kérdeztük, hogy Orbán Viktor miért tartózkodik Párizsban. Havasi szerint Orbán vissza fog térni a magyar belpolitikába, de „most még nem tartunk ott”.
+8 hasonló
Dolgozók szerint további leépítések várhatók az SK On Hungarynél.
+8 hasonló
Egy szeptember 22-i határozatban döntöttek az eljárásrész megszüntetéséről. De továbbra is több súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják Juhász Péter Pált.
+8 hasonló
A bíróság szerint nem fogadható el, hogy nem fogadható el, hogy a hétvégi munkarend miatt napokig ne bírálták el a soron kívüli látogatási kérelmet.
+7 hasonló
A korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak utalta át a három hete megkapott összeget.
+7 hasonló
Az operaház távozó főigazgatója azt írta, egyszer sem találkozott vele Tarr Zoltán.
+7 hasonló
November 1-i hatállyal létrehozták az Országos Népegészségügyi Intézetet és az Országos Gyógyszerészeti Intézetet.
Sajtóértesülések szerint azért mondhatott le, hogy a jövőben szabadabban foglalhasson állást francia és nemzetközi politikai kérdésekben.
+7 hasonló
Vitézy Dávid szerint ezekkel cserélik le a már rosszabb állapotban lévő távolsági buszokat, illetve a vasútfejlesztések idején ezek pótolják majd az IC-vonatokat.
+7 hasonló
A jövőben belső gyártásban készülnek az M2 Petőfi TV műsorai.
+7 hasonló
Szíjj László érdekeltségei is hatalmas állami megbízásokat kaptak az Orbán-kormányok idején. Egyik cége 300 millió forintot adott a fideszes kampányokat segítő Megafonnak – derítette ki a Direkt36 az OCCRP nemzetközi tényfeltáró hálózattal közösen.
+7 hasonló
Ruszin-Szendi Romulusz még vezérkari főnökként pár hónapig lakott az ingatlanban.
+7 hasonló
A volt házelnök azt mondta a Hír TV-ben, hogy az állami megemlékezésen éhes bengáli tigriseknek kellett volna ünnepelniük a tiszásokkal.
+7 hasonló
Így végül 30 milliárdot kapott kézhez a főváros.
+7 hasonló
A győri közgyűlésben eddig tizennégy Fidesz–KDNP-s képviselő dolgozott, de csak négy fideszes képviselő maradt. A frakcióból nyolcan új csoportot alapítottak, és a két KDNP-s delegált is kiszállt. A polgármester ismét megpróbálta feloszlatni a testületet, most sem sikerült.
+7 hasonló
Csak Győr néven hoztak létre új frakciót, ahova a mostani fideszes képviselők nagy része átülhet.
+7 hasonló
A volt jegybankelnök védője szerint egy idős emberről van szó, aki rendezett körülmények között él, ezért is indokolatlan, hogy Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették. Panasszal éltek ellene.
+7 hasonló
A költségvetési csalás gyanújával indult eljárásban lefoglalást is tartott kedden az adó- és vámhivatal.
+7 hasonló