Beer szerint két-három alkalommal megkeresték gyanús alakok és felidézett egy korábbi furcsa esetet, de valódi beszervezés nem történt.
+2 hasonló
Tarr Kálmán református lelkész neve egy hatos kartonon tűnik fel az ÁBTL adatbázisában. Tarr Zoltán szerint az édesapja története ismert volt a családban, de a fennmaradt irat nem azt jelenti, hogy az apja ügynök volt.
+2 hasonló
Elindult a Nyitott akták honlapja, elérhetővé váltak a levéltárban őrzött 6-os kartonok, B-naplók és mágnesszalagos nyilvántartások digitális másolatai.
+2 hasonló
A rendszerváltás után 36 évvel nyilvánosak a köznyelvben csak ügynökakták néven emlegetett iratok. Most három irattípust tettek mindenki számára elérhetővé. Ezek közül a hatos kartonok a legérdekesebbek, de még azokból sem állapítható meg egyértelműen, hogy valaki ügynök volt-e. Atombombákra nem kell számítani, de előkerülhetnek ismert nevek.
+2 hasonló
A KSH adatai szerint eddig valamivel több, mint 22 ezer új lakás építésére adtak ki engedélyt idén.
+2 hasonló
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára több oldalt is közzétett abból a szándéknyilatkozatból, amit 2022 augusztusában kötött az Orbán-kormány a kínai céggel.
+2 hasonló
November 4-től 50-60 ezer olyan név lesz megismerhető, amelyek szerepelnek a diktatúra alatt készült állambiztonsági iratokban. Nagyon sok család lesz valamilyen módon érintett az előzetes várakozások szerint.
+2 hasonló
A KSH friss adatai szerint második hónapja nőtt 8 százalék fölött a magyar ipar teljesítménye.
+2 hasonló
A jósoltnál is nagyobb győzelmet arattak a demokraták, Trump hatalma nagyobb kontroll alatt lesz a hátralevő két évében. Mik a választás legérdekesebb tanulságai és miben lesz más ettől a világ? Elemzés Tábor Áronnal.
+2 hasonló
Phenjan a közelmúltban számos fegyverfajtát tesztelt.
+2 hasonló
A franciák idegenben verték 6-0-ra a Villarrealt, a Barcelona az Aston Villán lépett át, a Bayern az Atlético ellen nyert rangadót.
+2 hasonló
A volt miniszter szerint az európai uniós forrásokról szóló tárgyalások során is hasznosították az anyagokat.
+2 hasonló
A szó annyira népszerű lett 2026-ban, hogy magyar politikusok is meghonosították.
+2 hasonló
Kapitány István szerint az előző kormány éveken át akadályozta a szélerőművek építését, ezen változtatnak most.
+2 hasonló
Egyelőre nem találtak kapcsolatot az esetek között.
+2 hasonló
Karl Bushby 1998-ban, 29 évesen indult útnak. 57 évesen tért vissza a szülővárosába, ahol az édesanyja várta.
+2 hasonló
Három újonc a grúzok és az északírek elleni Nemzetek Ligája-keretben.
+2 hasonló
A tárca a Telex kérdésére Feledy menesztésével kapcsolatban azt írta, a vezetői kinevezésekhez erkölcsi bizonyítvány, kompetencia teszt és nemzetbiztonsági átvilágítás is szükséges.
+2 hasonló
Cikkekkel, stúdiós műsorokkal, interjúkkal és videókkal segítünk minden olvasónknak, hogy eligazodhasson az előttünk álló időszak érzelmes, felfokozott, heves és néhol talán hisztérikus közéleti megnyilvánulásai között, illetve hogy jobban érthesse a saját családja múltját is.
+2 hasonló
Újabb nagykövetek hazahívását nem tervezi, további orosz diplomaták kiutasításával nem számol Orbán Anita. A Telexnek adott első interjújában a külügyminiszter beszélt arról is, hogy mivel járul hozzá Magyarország az orosz–ukrán háború lezárásához, és hogy miért írta alá amerikai útján Marco Rubióval a szélsőséges baloldali szervezetekkel szembeni együttműködési szándéknyilatkozatot.
+2 hasonló