Az OTP a 444 megkeresésére megerősítette a hírt, hangsúlyozva, csupán pénzügyi befektetőként jelentek meg Paraguay legjelentősebb pénzintézetében.
+1 hasonló
Azt nem tudni, a bukott szerb elnök később is felszólal-e a konzervatív politikusokat felvonultató eseményen.
+1 hasonló
A texasi Austinból a Bahamákra tartó gépen összesen kilencen utaztak, köztük egy négytagú család. A balesetet senki nem élte túl.
+4 hasonló
Oroszország főtárgyalója továbbra is Vlagyimir Medinszkij lesz.
+1 hasonló
A miniszterelnök hosszú bejegyzésben reagált a kritikákra, és azt is megírta, hogy miután az információk eljutottak hozzájuk Feledy Botondról, felajánlották neki a lemondás lehetőségét.
+1 hasonló
A kancellár szerint a politikai középről érkező, konszenzusos jelöltet fog javasolni a pártjának.
+3 hasonló
Nettó 280 ezer forint a területen dolgozók átlagfizetése.
+1 hasonló
„Hello! Ukrajna-szerte nukleáris riasztás lesz” – ehhez hasonló hamis üzenetek lepték el először az ukrán, majd később elvileg az oroszok telefonjait is. Vasárnap késő este hekkertámadás érte mindkét fél veszélyhelyzeti figyelmeztetések kiküldésére használt alkalmazását. Ukrajnában azért nem tört ki pánik, mert az egyik üzenetbe hiba csúszott.
+1 hasonló
A cél, hogy 2027 végére a várakozási idő a fekvőbeteg-ellátásban 6 hónap, a járóbeteg-ellátásban 2 hónap alá csökkenjen.
Bart De Wever azért távozna, mert nem tudtak megállapodni a költségvetésről.
A légitársaság szerint az iráni háború miatt annyira megnőttek a költségei, hogy kénytelen több intézkedést is mérlegelni.
+1 hasonló
Az Izraeli Védelmi Erők Gázában végrehajtott műveleteiről beszélnek részletesen katonák a Naza című dokumentumfilmben. A filmet a Velencei Filmfesztiválon ováció fogadta, a két rendező viszont elveszítheti miatta az izraeli állampolgárságát.
+1 hasonló
Ha a legkisebb kétsége van egy szuperbefektetésről, legjobb, ha messzire szalad, de ha már nagyon beleélte valaki magát az „aranyesőbe”, legalább nézzen körül az MNB megújult honlapján!
A terv az lenne, hogy az oroszok eladnak, az európaiak vesznek földgázt, de a két fél közé beáll az Egyesült Államok közvetítőként.
A 83 éves filmrendező egy lőtéren sebesült meg könnyebben.
Súlyos fájdalmak között, minden jel szerint kórházi fertőzés következtében hunyt el egy férfi a szombathelyi kórházban 2025 tavaszán. A lánya próbálja kideríteni, hogy ki volt a felelős ezért, de mindenhol falakba ütközik.
A Call of Duty: Modern Warfare 4 egy egészen fantasztikus kampánnyal zárta le a 2019-ben rebootolt univerzum sztoriját, ami senkivel nem finomkodik. De nemcsak emiatt lehet szeretni, hanem a realisztikusabb a multi és az élvezhetőbb DMZ miatt is, de jó kérdés, hogy a Game Pass nélkül is sikeres lesz-e.
A szerelvényen mintegy 400-an utaztak.
A pesszimista számítás szerint folyamatos vízpótlásra is szükség lesz.
A több mint 20 éves Swift űrteleszkóp jelentős része elég majd a légkörben, de így is lesz alkatrészeső.
+1 hasonló