Az óbudai fideszes polgármester szerint 60 évesen politikai foglya lett „a visszatérő bolsevik gyűlöletnek és hatalomnak”.
+6 hasonló
A 40 éves belga edző egy ideje komoly vírusfertőzéssel küzd.
+6 hasonló
A Tisza-kormány alatti első október 23-án állami rendezvénysorozattal készülnek, koncertezik a tamburazenekar is. A fideszesek Bóka János és Áder János beszédét hallgathatják.
+6 hasonló
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a szabályozást.
+6 hasonló
Korábban a sportért felelős államtitkár beszélt arról, hogy masszívan túlárazottak voltak az itthon rendezett világversenyek.
+6 hasonló
A politikus azt sürgeti, hogy a kormány vizsgálja felül a Magyarországon menedékjogot kapott Nikola Gruevszki helyzetét.
+6 hasonló
Így a műtéten túl egyelőre nem lesz szükség másra.
+6 hasonló
A Külügyminisztérium a 444-nek elküldte a focista levelét, illetve azt is, hogy Dzsudzsáknak kétszer volt diplomata-útlevele.
+6 hasonló
A XV. kerületi polgármester szerint a rendőrség megkezdte az érintett iskolaépületek átvizsgálását.
+6 hasonló
Bocsánatot kért a Klubrádiótól az NMHH Médiatanácsának elnöke. A rádió szerint nem pályázati lehetőséget, hanem frekvenciát kellene kapniuk.
+6 hasonló
Ukrajna magyarországi nagykövete szerint melegedni fognak a két ország közötti kapcsolatok.
+6 hasonló
Gál Kinga a Fideszből eddig papíron a Patrióták Európáért második számú vezetője volt, most hivatalosan is Jordan Bardella egyenrangú társa lett a frakció élén.
+6 hasonló
A tíz helyért kilenc eddigi alelnök és három új jelölt indult.
+6 hasonló
Az elnök arra kérte White-ot, hogy hozzon magával „néhány harcost” is asszisztensnek, „még akkor is, ha néhányan nem a mi országunkból származnak”.
+5 hasonló
A hatóság szerint a maradványok állapota miatt egyelőre nem lehet pontosan megállapítani, hány emberről van szó.
+5 hasonló
A politikai elemző szerint kormány- és rezsimváltás történt, amivel az 1990-ben létrehozott politikai rendszerben egy új fejezet kezdődött.
+5 hasonló
A CDU és a CSU a hírek szerint megegyezett Ilse Aigner személyében.
+5 hasonló
Taxisofőrből lett lelkész, aztán szektavezér, aki éhezést írt elő a híveinek.
+5 hasonló
A közmédia sajtóosztálya azt írta, hogy a 444.hu korábbi vezető szerkesztője megbízását a vezérigazgatói pályázat kiírásáig vállalta.
+5 hasonló
Volt, ahol –8,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet.
+5 hasonló