Hallerné Nagy Anikó azzal kezdte az ülést, hogy a miniszterelnöknek lett volna napirend előtti felszólalása, de ez végül elmarad.
+2 hasonló
Egyre kevesebb az oldalra érkező forgalom az AI-keresőösszefoglalók miatt, ezért a cég védekezik a modellek automatikus adatgyűjtése ellen.
Legalább kilenc 3000 kilós légibombát dobtak le Komisuvaha városára.
+2 hasonló
Öt helyen azonban újra ki kell írni a pályázatot.
+2 hasonló
Nathalia Filgueiras előbb vezetett repülőt, mint autót: 17 éves volt, amikor megszerezte a pilótaengedélyét.
Új pályázatokat írnak ki a főigazgatói pozíciókra.
+2 hasonló
Volt bolt, ahol a fagyasztó hirtelen 50 fokra ugrott.
Két elutasított nyomozási kérelem után az ügyészség most jóváhagyta az új eljárást.
Az operaház távozó főigazgatója azt írta, egyszer sem találkozott vele Tarr Zoltán.
A lengyel kormányfő szerint az alkotmánybírósági válság megoldása egyszerű: az államfő „elismeri a szejm által törvényesen megválasztott alkotmánybírókat”.
+2 hasonló
Oroszország állítja, hogy csak egy kiegészítő szolgáltatást ért támadás.
Vasárnap éjjel országszerte megszólaltak a szirénák, a hamis riasztáshoz adathalászat is társulhat.
A helyi polgármester lapunk kérdései után megkereste az érintett ingatlan tulajdonosát, aki partner volt a helyzet rendezésében.
Eddig 200 ezer litert sikerült visszagyűjteniük, 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be.
+1 hasonló
A zsűri 1510 jeligés írásból választotta ki a kedvencét. A közönségdíjat Horváth Tamás kapta, a Telekom Hello Szülő Különdíját pedig Száraz Eszter nyerte el.
A változásokat több fideszes politikus is kritizálta.
+1 hasonló
Az amerikai katonák romániai bázisát 2040-re kisebb várossá alakítanák, iskolával és kórházzal, a feltételek elfogadásáról azonban majd Donald Trump dönt.
+1 hasonló
A városmajori teniszcentrumot üzemeltető Excellent Games Sarka Kata férjének tulajdonában volt, most az ő egyik cégének a tulajdona.
+1 hasonló
Torma Károly munkásságának kutatója, a Szamosújvári Történelmi Múzeumot vezető Mátyás József régész mesélt a közelmúlt jelentős erdélyi feltárásairól, amelyek során majdnem 2000 éves fahordót és eddig ismeretlen, első századi római őrtornyot is találtak.
+1 hasonló