Hogyan lehet továbblépni egy barát és zenésztárs elvesztése után, és milyen érzés valaki mással folytatni azt, amit együtt kezdtek el? Az AWS két tagjával, Schiszler Somával és Veress Áronnal beszélgettünk Siklósi Örs halálának feldolgozásáról, az új énekes érkezéséről és arról, hogyan sikerült újra megtalálniuk a helyüket zenekarként.
A kamatstopot még az Orbán-kormány vezette be, a Tisza-kormány pedig törvénybe foglalta. A bankok szerint ez a magánjogi szerződésekbe való beavatkozás.
300 ezer köbméternyivel több fa marad idén az erdeinkben, mint amivel a Fidesz-kormány számolt, állítja az ÉKFM. A védett erdőkről szóló döntések megismerhetőségét is ígérték.
Széles többségre fognak törekedni, hogy véget vessenek az eljárásnak – mondta Tomas Tobé a tiszásokat is magába foglaló frakció küldöttségének látogatásakor.
A Telex Olvasóklub idei utolsó eseménye a balatoni alvilágot helyezi a fókuszba.
A Magyar Tudományos Akadémia vízhasználatokról szóló előadásain jól kirajzolódott, hogy a felszíni és a felszín alatti vizeink is bajban vannak, és nagy légköri folyamatok is a szárazodást erősítették fel.
Az elektromos autók amerikai keresletének csökkenése és az LFP-technológia térhódítása is a kínai akkumulátorgyártóknak kedvez, szemben a dél-koreai versenytársaikkal.
Kiszáradt a működőtőke piaca, de a kormány észszerű könnyítésre készül: jövőre egyszerűsödhet a cégfelvásárlások engedélyezése.
Az MNB támadásról és a valótlan hírekről ír.
Egy kiskorú és egy fiatal felnőtt vesztette életét a balesetben. A buszon 15 kiskorú utazott.
A BBC kérdésekkel provokálta a gyerekeknek szánt játékot.
Pozdorja ügynök volt, „Limonádé” néven jelentett!
A filmes közösségi oldalért az A24 és a Sony is érdeklődött, de az amerikai lap lehet a befutó.
A vásárlók fele iPhone Pro vagy Pro Max modellt rendelt, és a vártnál négyszer több felújított iPhone 17 Pro fogyott, ezzel messze a legkelendőbb készülékké vált.
A modern iroda már több mint munkahely: a PP Center rugalmas terekkel és személyre szabott megoldásokkal alkalmazkodik a cégek igényeihez.
Országos turnéra indul a nemzetközi sikereket is magáénak tudó Queen Pop-Rock-Symphonic Live produkció. Debrecenben, Pécsen, Győrben, Veszprémben és Szegeden lépnek fel.
A Thinkpad a világ legismertebb üzleti laptopcsaládja, ami strapabíróságáról, erejéről, a kényelmes használatról és jó üzemidejéről egyaránt híres.
Nem minden körözött személy jelenik meg az Interpol nyilvánosan elérhető körözési listáján. A szökésben lévő magyarok vagy a nálunk elkövetett bűncselekmények miatt a magyar hatóságok által körözött külföldiek többségét hosszú évek óta keresik. Köztük van az „egri Dexter” néven emlegetett bűnöző is.
Stipsicz András azt mondta, ő már az intézetek ELTE-hez csatolásakor meg volt győződve arról, hogy „itt nem az átcsoportosítás, hanem az elporlasztás volt a valódi cél.”
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,3, az előző havit 1,1 százalékkal haladta meg.