Az ügyben két belarusz és egy ukrán állampolgár érintett, őrizetbe vették őket.
+6 hasonló
A román külügy szerint bizonyítékok támasztják alá Moszkva felelősségét a brassói gyújtogatásban.
Más exit pollok a kormányfő koalícióját mutatják előrébb. Az viszont minden exit pollban közös, hogy egyik koalíciónak sincs többsége. Évtizedek óta nem látott részvételi arány volt az izraeli választáson, ahol a véglegeshez közeli számok szerint a választópolgárok 77,7 százaléka szavazott, míg 2022-ben csak 70,6 százalék.
+5 hasonló
Rövid időn belül a Dan Air már a második légitársaság, amely fizetésképtelenségi eljárást kezdeményezett.
+5 hasonló
169 nap után ismét teljes jogkörű kormánya van Romániának: Luca Niculescu és miniszterei kedden este letették az esküt Nicușor Dan államfő előtt. A kabinet 280 támogató szavazatot kapott a parlamentben, az új miniszterelnök pedig már aznap este megtartaná az első kormányülést.
+5 hasonló
Az újvidéki előtető leomlása óta kibontakozó mozgalom minden korábbinál komolyabb kihívás elé állítja a szerb politikát másfél évtizede uraló Vučićot, aki arra készül, hogy az elnökiből visszaüljön a kormányfői székbe. A szerbiai civilek mellett Magyarországról is érkeztek aktivisták, hogy megakadályozzák a csalásokat a vasárnapi parlamenti választáson.
+5 hasonló
Törökország az EBESZ főtitkárát, Feridun Sinirlioğlu-t jelölte hivatalosan is a világszervezet élére. Orbán esetleges jelölését ellenezte a héten a vétőjoggal rendelkező Franciaország külügyminisztere.
+4 hasonló
A lap értesülései szerint az ukrán hadsereg az Egyesült Államok támogatásának elvesztésétől tartva szüneteltetheti az orosz olajfinomítók elleni támadásait.
+4 hasonló
Az Oroszországgal szomszédos ország elnöke szerint a következő években készítik fel a hadsereget a fiatal sorkatonák nagyobb számú kiképzésére és bővítik a szolgálati lehetőségek körét is.
+4 hasonló
A CURS felmérése szerint a PSD erősödött, a PNL pedig gyengült az elmúlt egy hónapban, de továbbra is az AUR a legnépszerűbb.
+4 hasonló
Egy pénzmosási ügyben érintett, ami miatt Brazíliában már az útlevelét is bevonták. Végül az Egyesült Államok adott neki és családjának vízumot, hogy be tudjon jutni az országba.
+4 hasonló
Az első információk szerint dróntámadás miatt kezdett süllyedni a hajó, 13 tengeri mérföldre Konstanca kikötőjétől.
+4 hasonló
Az évforduló alkalmából áttekintjük a felkelés előzményeit, a szovjet beavatkozáshoz vezető eseményeket és a leverését követő megtorlást.
+4 hasonló
A képviselő még tavaly nyáron arra biztatta követőit, hogy bojkottálják a külföldi ételfutárokat.
+4 hasonló
A fenyegetés miatt a terrorelhárítók és pirotechnikusok az épületet percek alatt kiürítették.
+4 hasonló
A bizottság szerint a platform nem lépett fel elég határozottan az álhirdetésekkel és a csalásokkal szemben.
+4 hasonló
Például az is baj volt, hogy a végrehajtó négyfős csapat közel egy órán keresztül próbált megfelelő vénát találni Pike karján, hogy beadhassák neki a szert.
+4 hasonló
Napközben a nagyrészt békés felvonulások után több városban egymásnak feszültek a tüntetők és a rendfenntartók. Közel ezer embert vettek őrizetbe, más európai városokban is voltak zavargások.
+4 hasonló
Politikai üldöztetésről beszél és továbbra is magát tartja a brazilok törvényes vezetőjének Flávio Bolsonaro, aki a Lula ellen elbukott vasárnapi elnökválasztás után már Floridában van. A 60 millió választóját magára hagyó elnökjelölt ellen Brazíliában korrupció és pénzmosás gyanújával zajlik eljárás. A Bolsonaro-mozgalom egyre több tagja köt ki az USA-ban.
+3 hasonló
Ritka látvány volt, ahogy a kedd óta zajló tűzszünet közepette közösen beszél a sajtónak az orosz és ukrán ombudsman, akik ellátogattak a frontvárosba.
+4 hasonló