Ügyészség
A Gödöllői Járási Ügyészség megvádolt két nőt, akik több millió forintot akartak átvenni a megtévesztett sértettől.
Hét ügyészt, hat alügyészt és három ügyészségi fogalmazót köszönthettünk a novemberi kinevezési ünnepségen. A hagyományoknak megfelelően dr. Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettes adta át a kollégáknak a kinevezési okiratokat. Szívből gratulálunk és további szakmai sikereket kívánunk!
Ügyészség
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt emelt vádat két férfi ellen, akik teleszkópos fémbottal verték egymást.
Ügyészség
A Békés Megyei Főügyészség vádat emelt egy család több tagja ellen, akik prostitúcióra kényszerítették és ellenőrzésük alatt tartották a sértetteket.
Ügyészség
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a 3 év börtönbüntetés súlyosítását indítványozta.
Joghallgatók, 30 év alatti fiatal jogászok és az ügyészség munkatársainak jelentkezését várjuk, az ügyészséget érintő büntetőjogi és közjogi témákban.
Ügyészség
A Nógrád Megyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte egy férfi letartóztatását, aki életveszélyesen megsebesítette falubelijét.
A jogászi hivatásrendek vezetői minden évben kitüntetik azokat a szakembereket, akik életútjuk alapján kiemelkedő jogászként a deáki hagyományok méltó utódai.