A reklámpiac újbóli megadóztatása a költségvetésnek viszonylag kevés bevételt hozhat, a hazai szerkesztőségek működését viszont komolyan megnehezítheti.
+5 hasonló
Nem marad sokáig betöltetlenül az ATV egyik legfontosabb műsorvezetői széke.
+5 hasonló
Az ÁSZ elnöke vitatja a Fővárosi Törvényszék döntésének indokát.
+5 hasonló
A NAV elsősorban azt vizsgálja majd, hogy a vagyonkezelések mögött valódi gazdasági tartalom áll-e.
Orbán Anita szerint a belső vizsgálat súlyos szabálytalanságokat tárt fel az ügyben.
+5 hasonló
Két fontos kulturális intézmény vezetéséről is megszületett a döntés.
+5 hasonló
A leépítések nem állnak meg a német határoknál.
Az Országgyűlés kedden 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot.
+6 hasonló
Egymásra épülő finanszírozásokról van szó.
+5 hasonló
Péntek késő éjszaka hivatalosan is benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslatot a Pénzügyminisztérum
Éles hangú közleményben bírálta a kormány által közzétett támogatási összesítést a Puskás Akadémia. A klub szerint a felcsúti alapítványnál feltüntetett mintegy 45 milliárd forint egy részéből további tíz sportszervezetet támogattak, ezért az adatok önmagukban félrevezető képet adnak.
+5 hasonló
Ahogy korábban beharangozta, most bejelentette új nevét a cég.
+5 hasonló
Két és fél órán át beszélt a bíróságon Matolcsy György volt jegybankelnök azon a tárgyaláson, amelyen a bíróság a letartóztatásáról dönt a szerdai őrizetbe vétele után – közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék szóvivője pénteken nem sokkal dél után.
+5 hasonló
Új kormánya lehet Romániának, miután a parlament kedden bizalmat szavazott Luca Niculescu kabinetjének.
+5 hasonló
Benjamin Netanjahu pártja az exit pollok szerint a legtöbb képviselői helyet szerezheti meg a parlamentben.
Az olasz miniszterelnök-helyettes egyértelművé tette, hogy továbbra is szoros együttműködésre készül a Fidesz elnökével.
+4 hasonló
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen német politikus lemondta a részvételt a Karol Nawrocki államfővel közös sajtótájékoztatón csütörtökön, ami a Bloomberg szerint Donald Tusk miniszterelnök támogatásaként értelmezhető az alkotmányos válságban.
+4 hasonló
Komoly kártérítés járhat Lezsák Sándor volt politikusnak, miután kiderült, hogy a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökakták között tévesen az ügynökök között tűnt fel, nem pedig megfigyelként. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint adatvédelmi szempontból az adatkezelő, vagyis a levéltár felelőssége, hogy rosszul, hibásan került fel egy név a listára.
+4 hasonló
Felajánlja lemondását Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója. Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után újra ellenőrzik az adatokat, de a 164 tévesen közzétett néven túl jelenleg nem számítanak újabb hibákra.
+4 hasonló
Ennyibe kerül most a tankolás.
+4 hasonló