Az ipari termelés erősödése sem tudta teljesen ellensúlyozni az aszály miatti mezőgazdasági kiesést.
+2 hasonló
A nyár végén még a turbinák leállítására kényszerültek a rendkívüli szárazság miatt, most viszont már kedvezőbbek a körülmények.
Az ukrajnai béketárgyalás is Trump feltételei között lehet.
Öt uniós ország sürgeti Brüsszelt: visszaengednék a briteket az európai árampiaci rendszerbe.
A NASA bemutatta az X–70-est, de a Blackbird-utód rejtélye továbbra is kérdés.
Rendőröket kellett hívni egy fővárosi szálláshelyhez, ahol nem először tört ki véres verekedés. Kiderült, hogy Airbnb működött az érintett lakásban, az eset pedig ráirányítja a figyelmet arra, milyen lehetőségeik vannak a problémás szálláshelyek szomszédainak.
A volt kancellár nem kommentál, de lássuk, mit állít az orosz kém.
A magyar bank dél-amerikai terjeszkedésének egyik befektetése váratlanul rossz fordulatot vett, miután a paraguayi hatóságok beavatkoztak egy helyi pénzintézet működésébe.
A hazai sajtó egy része feltűnően másképp viszonyul a magyar és a külföldi milliárdosok életmódjához és költekezéséhez.
"Nehezebbek a körülmények” – állítja a parancsnok.
A péntek este újraindított első blokk teljesítményét fokozatosan növelik, a második reaktor sorsa hétfőn kerül napirendre.
A TikTokot elsősorban a fiatalok használják, és újabban kulcsszerepet játszott több európai ország választásaiban.
Új technolgiák sorát kínálja fontos partnerének a Roszatom.
Patrick Graichen szavai újra előtérbe helyezték a Robert Habeck vezette minisztérium akkori döntéseit.
A feltrörekvő piacokról mondtak ítéletet, és Magyarországról külön is említést tettek. Ahol a dollár a király, a forint nem kerül trónra.
Ötvenmillió forintos környezetvédelmi bírság miatt került bizonytalan időre a fiókba a vállalat egyik debreceni fejlesztése.
Visszavágja jogalkotási terveit Brüsszel, kevesbb bürokrácia és egységesebb piac jogi alapjait ígéri.
Új piaci lehetőségeket, és még alternatívát is kínálnak Kína mellé: erre készülnek az elfeledett kontinensen.
Újra megpróbálják eladni a Dunaferrt kivéreztető Liberty romániai acélművét, 200 millió euróért keresnek vevőt.
Jelentős átalakulás előtt áll Budapest egyik legfontosabb koncert- és rendezvényhelyszíne.