Amerikai politika
Magyar idő szerint hajnali ötre a bezárt amerikai szavazóhelyiségekből érkező szavazatok jelentős számú feldolgozottság mellet Demokrata többségű kongresszust és szenátust jeleznek előre. A Fehér Ház igyekezett elébe menni a kérdéseknek és közleményben közölték: mindez azért van, mert Donald Trump nem szerepelt a szavazócédulákon.
Az elnök reagált a jelentősnek tűnő vereségre.
+3 hasonló
Történelmi győzelmet aratott a demokrata James Talarico a texasi szenátusi választáson az NBC News előrejelzése szerint, véget vetve ezzel a republikánusok három évtizedes egyeduralmának a konzervatív fellegvárnak számító államban.
+2 hasonló
Donald Trump amerikai elnök megerősítette a New York Times-nak: elfogadja az időközi választások eredményeit.
+2 hasonló
+3 hasonló
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás…
Az Országgyűlés megválasztotta az új legfőbb ügyészt, Fejes Pétert. Bizalomvesztésre hivatkozva menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről. December 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról is döntött az országgyűlés. Orbán Viktor volt miniszterelnök kiposztolta a Facebookra a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat, ugyanis Németh Miklós egykori miniszterelnök állítása kapcsán újra felvetődött, hogy Orbán Viktor ügynök lehetett katonaévei környékén. A félidős választások…
+55 hasonló
Röviden kommentálta Donald Trump amerikai elnök a Republikánus Párt várhatóan súlyos választási vereségét Truth Social oldalán.
„Ideje ügyvédet fogadni” – ezt a rövid üzenetet küldte Robert Garcia, a Képviselőház felügyeleti bizottságának vezető demokratája Donald Trump amerikai elnöknek.
+1 hasonló
A Fehér Ház nyilvánosságra hozta Trump elnök szerdai programját, amelyben nem szerepelnek nyilvános események. Ez merőben új a félidős választások utáni napon. Donald Trump az első elnöksége alatt még tartotta magát a hagyományokhoz.
+2 hasonló
+4 hasonló
Sikerült a republikánus újraválasztás.
+1 hasonló
J.D. Vance 2024-ben még simán nyert itt.
+3 hasonló
Csepegnek az első adatok az amerikai félidős választásokról. Ami biztosnak tűnik, hogy egy szenátor helyet már szerzett a Demokrata Párt. Virginiában dőlt el az első hely sorsa.
+4 hasonló