Ferencváros
A harmincéves II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem ünnepi hetének a sport is része volt, hiszen október 30-án elrajtolt a hatodik II. Rákóczi Ferenc Futsalbajnokság.Tovább »
Olaszországban is felfigyeltek a zöld-fehérek remek El-szereplésére.
Ruben Amorim vezetőedző eddig nem elégedett az AC Milan labdarúgócsapatának teljesítményével sem az olasz bajnokságban, sem az Európa-ligában, utóbbi sorozatban csütörtökön a Ferencvárost fogadja. A portugál edző ennek ellenére több sztárját pihentetni fogja. A Fradinak viszont egyértelmű üzenetet küldött.
+1 hasonló
A Milan vezetőedzője elmondta, rotálnia kell, de mindenképp nyerni akarnak. Nagy Ádámot külön is méltatta.
Valóban volt egy megkeresés, megpróbáltak rávenni valamire, de nem sikerült, és soha nem szerveztek be - reagált Szigeti Ferenc, a Karthago zenekar vezetője az MTI-nek szerdán arra, hogy a 6-os kartonja szerepel a nyitottaktak.hu felületen szerdán közzétett dokumentumok között.
+8 hasonló
Új negatív sorozat született a legrangosabb európai kupasorozatban.
Látja a főnök úr, hogy mi van? – kérdezte egy helyi polgármester a Polgári Demokraták pécsi fórumán, aki már évekkel ezelőtt figyelmeztette a Fidesz vezetését, hogy szedjék össze magukat.
Klujber Katrin tíz, Simon Petra hat góllal, Anna Kristensen 14, Böde-Bíró hét védéssel vette ki részét a mindössze 11 mezőnyjátékost nevező FTC sikeréből.
A lomtalanítás november 5-ig tart a IX. kerületben, a lakók körzetenként eltérő napokon tehetik ki a feleslegessé vált tárgyakat.
A politikától visszavonult, immáron íróként tevékeny egykori miniszterelnök végigjárta Európa egyik legkeményebb zarándokútját új szerelmével, közben megtanult ezt-azt az életről, párkapcsolatról.
Továbbra is nyeretlen az ETO ellen Jesper Jensen irányításával a Ferencváros.
A közbeszerzésen három magyar cég is indult.
Egy hét alatt 180 kilométert gyalogoltak végig.
Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök, a Demokratikus Koalíció korábbi elnöke és 39 éves párja, Ágnes Éva fotós végigjárták az El Caminót, a Santiago de Compostelába vezető spanyolországi zarándokutat. Hét nap alatt 180 kilométert gyalogoltak, s volt olyan nap, amikor 38 km-t tettek meg. Az utóbbi években krimiket író volt politikus arról is mesélt, hogyan viselte a közös hálótermeket, a fárasztó gyaloglást, és mit tanult a kapcsolatáról az út során. Sőt, elárulta, összeházasodnak-e szerelmével.
+2 hasonló
A kormányfő felszólalására reagálva a KDNP frakcióvezetője azt mondta, Gyurcsány Ferenccel sem ünnepeltek együtt, Magyar Péterrel és Baka Andrással sem fognak.
Az olasz sztárklub eddig hatszor találkozott magyar csapattal, és csak egyszer kapott ki – négy évvel ezelőtt a ZTE-től.
Egy okkal több a rajongók számára, hogy várják a nagykoncertet.
A zenész december 21-én Debrecenben ünnepli a születésnapját, majd a december 30-i arénakoncerttel az évét.
Kiderült, hogy ki lesz a sztárvendég Demjén Ferenc 80. születésnapi nagykoncertjén. December 30-án a legendás Szörényi Levente is színpadra áll a Papp László Budapest Sportarénában.