Megasztár

0 komment

Krizbai Teca kiesett a Megasztárból - "Összeomlottam, úgy éreztem, hogy akkor már nekem itt sincs helyem"

Egy ország drukkolt Krizbai Tecának, aki 15 évvel a Csillag születik után tért vissza a képernyőre, hogy szerencsét próbáljon a Megasztárban. Teca teljesen elvarázsolta a mestereket a Csended vagyok című dallal, amivel sokakat, többek között Lékai-Kiss Ramónát is könnyekig meghatott. A műsor azonban eddig tartott számára, hiszen most elbúcsúztak tőle. Ez a döntés nemcsak Tecát, hanem Herceg Erikát és a többi mestertársat is sokkolta.
0 komment

Potyogtak a könnyek a Megasztár stúdiójában, Dallos Bogi meg is bánta döntését

A kezdeti remek produkciók után egyre nehezebb pillanatok vártak a Megasztár zsűrijére. A versenyzők teljesítménye ugyanis nem minden esetben hozta azt a színvonalat, amit a mesterek az előző produkciók alapján reméltek. Egy szakítás fájdalmából merítő énekes megható pillanatokat okozott, Dominika ismét lenyűgözte a zsűrit, Mata Ricsi azonban már egészen más okból került a figyelem középpontjába. A döntéseknek ráadásul komoly következményei lettek: olyan versenyző is búcsúzott, akinek kiesése…

Bejelentkezés vagy regisztráció