Főoldal
Megérkezett az első hó Kolozs megyébe: a Vigyázó-hegységben már fehérbe borult a táj.
Tiltakozók betörtek hétfőn este az Aleksandar Vučić-féle kormányzat propagandacsatornájának tartott Informer televízió belgrádi épületébe. A csatorna vezetése szerint a demonstrálók megrongálták a berendezéseket az épületben, valamint fenyegették az ott dolgozókat. Végül a tüntetők elhagyták a székházat, az udvaron azonban egy csoportjuk összecsapott az egyenruhásokkal.
A Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS) közölte, hogy ma 14 órakor civil szervezetek, újságíró-egyesületek, valamint a belgrádi, az újvidéki és a niši egyetem újságíró szakának képviselői kezdeményezést nyújtanak be az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testülethez (REM) az Informer televízió műsorszolgáltatási engedélyének visszavonására.
Szerző: Magyar Szó online
A döntőt február 14-én rendezik majd a Los Angeleshez közeli Inglewoodban.
Újabb munkahelyek kerülhetnek veszélybe a mesterséges intelligencia miatt: a Microsoft akár 60 ezer dolgozójának is felajánlhatja a távozást, miközben elképesztő összegeket önt az MI-fejlesztésekbe. A techóriás idén 175 milliárd dollárt szán beruházásokra, de nem csak a versenyszférában jöhetnek drasztikus változások.
Az egyiptomi parlament felhatalmazta Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnököt arra, hogy Szaúd-Arábia oldalán beszálljon a jemeni húszik elleni háborúba - számolt be az Iran International.
Folytatódik a leépítés az egyik legnagyobb techóriásnál.
A román miniszterelnököt moldovai hivatali kollégája, Vasile Tofan, valamint a parlament elnöke, Igor Grosu és Maia Sandu államfő is fogadja Chişinăuban.
A határrendészet reggel 5.15 órakor közölt adatai szerint a kelebiai határátkelőhelyen négy órát kell várakozniuk a Szerbiából kilépő tehergépjárműveknek.
Szerző: Magyar Szó online