Főoldal
Egyiptom is bekapcsolódhat a közel-keleti fegyveres konfliktusba, miután parlamentje felhatalmazta az államfőt, hogy szükség esetén katonai segítséget nyújtson Szaúd-Arábiának. Kairó ugyanakkor hangsúlyozza, hogy kizárólag szövetségese területének védelmében lépne fel, a jemeni húszik elleni támadó hadműveletekben nem venne részt.
A magyar lakosság 85 százaléka támogatja az egymilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását, ám meglepő módon éppen a legalacsonyabb jövedelműek körében a legkisebb az egyetértés. A GKI felmérése szerint a vállalkozások többsége nem számít közvetlen következményekre, ugyanakkor minden ötödik cég közelében van azok aránya, amelyek gazdasági hátrányoktól tartanak. Az új adó 2027-től jelentős költségvetési bevételt hozhat, miközben a beruházásokra és a foglalkoztatásra gyakorolt hatása továbbra…
Az elmúlt évek időjárása a szervezőket is elgondolkodtatta.
+4 hasonló
Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága politikai támadásnak minősítette a korábbi kormánytagok külföldi utazási költségeinek vizsgálatát, és visszautasította az ezek miatt tett feljelentéseket. A vita középpontjában Nagy Márton korábbi miniszter hivatalos útjai, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter honvédségi repülőgépekkel lebonyolított, közel 800 millió forintba kerülő utazásai állnak.
A Tisza-kormány méltányos rendezést ígér annak a hitelt korábban felvevő 25 ezer családnak, akiknél nem valósult meg a gyermekvállalás. Kármán András arról beszélt, a hitelkonstrukció megmarad, de "kijavítják a hibáit".
Magyar Péter közlése szerint október 31-ig megkötött szerződések és a bankokhoz november 15-ig benyújtott hitelkérelmeknél lehet még igényelni a kivezetés előtt álló hitelkonstrukciót. A mai pénzügyminiszteri sajtótájékoztatón még a program azonnali lezárását jelentették be, délután aztán rengeteg kétségbeesett ügyfél kezdte hívni az ingatlan-, és hitelközvetítőket, hiszen sokan vannak akik arra számítva, hogy még egy ideig él az Otthon Start, előszerződést kötöttek vagy vásárlási…
+2 hasonló
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak október 26-án a munkácsi Munkácsy Mihály Magyar Házban. A Latorca-parti városban ez az első olyan emléktábla, amely az 1956-os forradalom hőseinek állít emléket – számolt be közösségi oldalán a Magyar Ház. Az ünnepség a magyar Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Gombor Bence, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának […]
+1 hasonló
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendeztek tudományos konferenciát október 27-én az ivano-frankivszki Vaszil Sztefanik Kárpáti Nemzeti Egyetemen. A résztvevők a szovjet elnyomással szembeni magyar ellenállás történelmi tanulságait, valamint az 1956-os események és Ukrajna jelenlegi szabadságharca közötti párhuzamokat vizsgálták. A szabadság ára: Az 1956-os magyar forradalom a mai Ukrajna összefüggésében címmel tartottak […]
Az ehhez szükséges egymilliárd hrivnyát a fővárosnak kell előteremtenie.
Az ütközésben egy ember megsérült.