A Fidesz rendezvénye előtt egy órával rendeltek el légtérzárat Budapest felett.
+2 hasonló
A megbeszélésen szóba került a magyar költségvetés, az euróbevezetés perspektívája és az EU belső piacának működése is.
+2 hasonló
Míg az egykori kormánypártok támogatói egy hatalmas zászlóval vonultak a Műegyetem rakpartról a Bem térre, ahol a Fidesz politikusai tartottak beszédeket, a Kossuth térnél is megkezdődött délután az állami ünnepség, ahol pedig tiszás politikusok várhatóak. Magyar Péter is itt mond majd beszédet.
+2 hasonló
Andoni Iraolát megkérdezték Szoboszlai Dominikról.
+2 hasonló
A pozitív vérmintát azt megelőzően adta, hogy megnyerte a sydney-i maratont. Egyelőre felfüggesztés alatt áll.
+2 hasonló
Áder János felelevenítette az október 23-i eseményeket és a kommunista párt reakcióját.
+2 hasonló
A helyszínre érkezett mentőegységek kilenc tengerészt tudtak kimenteni a vízből, találtak egy holttestet, a legénység további három tagja pedig eltűnt.
+2 hasonló
A volatilis, gyorsan változó részvénypiacon felbecsülhetetlen értéke van a következetes, adatokra épülő döntéshozatalnak. A befektetők számára nem csupán az a kérdés, hogy mely vállalatok teljesítenek jól a jelenben, hanem az is, hogy mely cégek képesek hosszú távon stabil értéket teremteni. Online előadásunk célja, hogy egy olyan keretrendszert mutasson be, amely több piaci cikluson keresztül is megbízható támpontot ad a részvénykiválasztáshoz.
Hankóné Hrágyel Zsuzsanna felolvasásában Hankó Balázs felidézte 1956 és 2006 eseményeit.
+2 hasonló