Történelmi évfordulóhoz érkeztünk, de az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulója idén egyáltalán nem a politikai egységről szól.
+2 hasonló
Vasvári Vivien és Sapkás Piréz történelmet írt Az Árulókban, a műsor magyarországi történetében először győztek együtt Árulóként. Vivien ráadásul már a játék kezdetétől Gyilkosként játszott, és egészen a fináléig sikerült megőriznie a titkát. A győztes páros most elárulta, milyen taktikával jutottak el a végső sikerig, és mi volt az a közös tulajdonságuk, amely szerintük a győzelmük kulcsát jelentette, és hogy mire költik majd a több milliós nyereményt.
+2 hasonló
Színes
Anami
2026. 10. 23., p - 07:00
Veszélybe került a híres olasz bivalymozzarella gyártása a teherautósofőrök elhúzódó tiltakozása miatt.
+2 hasonló
Élő hírfolyam az október 23-i események legfontosabb történéseiről.
+2 hasonló
Mutatjuk, hogy mire lehet számítani országosan és Budapesten.
+2 hasonló
A forradalom hetvenedik évfordulóján több politikai párt is külön rendezvénnyel készül, a fővárosban pedig zászlós felvonulást és központi állami ünnepséget is tartanak.
+2 hasonló
Október 25-én, vasárnap hajnalban ismét óraátállítás; vagyis vissza kell állítani az órákat, így elméletileg annyival többet alhatunk. Vagy mégsem?
+2 hasonló
A két gyilkos sikeresen kigolyózta a legveszélyesebb ellenfelét, és az utolsó szavazásnál is megvezették az ártatlanokat.
+2 hasonló
Színes
BR
2026. 10. 22., cs - 22:01
Óránként akár 20 meteor is feltűnhet, a ténylegesen megfigyelhető mennyiség azonban ennél általában jóval kevesebb.
+2 hasonló