Főoldal
Ezen a napon nyitotta meg kapuit Emile Reynaud Optikai Színháza Párizsban.
Eltűnt a Triglav-gleccser fő jégtömegének utolsó maradványa Szlovéniában, miután az idei rendkívül meleg nyár felgyorsította az évtizedek óta tartó olvadást - írta a szlovén sajtó.
A sokak által várt 2027-es indulás helyett már október 28-án elindult a Wekerle Plusz vásárlási és építési hitel, melyben a korábban bejelentett 41 helyett végül 45 évre emelkedett a felső korhatár, az Otthon Start pedig csak november 15-éig lesz igényelhető az október 31-éig aláírt adásvételi szerződésekre. A zenga.hu megvizsgálta, milyen hatással lehet a piacra a vártnál korábbi indulás, és milyen változásokat hozott eddig az új program híre az ingatlanérdeklődések számában.
Egy több mint 340 ezer ember bevonásával végzett új kutatás szerint az elfogyasztott alkohol típusa közvetlenül befolyásolhatja a korai elhalálozás kockázatát.
Többéves működése alatt sem a kínai Fudan Egyetem budapesti campusa, sem a helyére ismét betervezett Diákváros nem valósult meg, miközben az ezekért felelős állami alapítvány százmilliókat fordított saját fenntartására. A Fudan Alapítványból Tudás-Tér Alapítvánnyá átnevezett szervezet 2025-ben már 452,8 millió forintos veszteséget termelt, nyolc alkalmazottjának fizetésére pedig 130 millió forintot költött. A Tisza-kormány augusztus végével megszüntette az alapítványt, a Diákváros…
A világos fürdőszoba előnyei, de mire kell figyelni, hogy ne legyen unalmas.
Kedden este megjelent a Magyar Közlönyben a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön részletes szabályait rögzítő kormányrendelet.
„Az öltözőmben mindig rend volt. Azért, mert nem ordibálok és futok fel s alá a kispad előtt, még nem jelenti azt, hogy nincs szigor. Ahogy szoktam mondani, szép szó vasajtót nyit.”
Ideiglenesen helyreállították a sérült csővezetéket, így szerdára újraindult a távhőszolgáltatás Pakson, miután a hétfői hálózati meghibásodás miatt mintegy 2900 fogyasztási helyen szűnt meg a fűtés és a meleg víz. A váratlan leállást egy tehergépkocsi rakománya okozta, aminek következtében kedden a helyi óvodákban és bölcsődékben klímaberendezésekkel kellett biztosítani a meleget, miközben a szakemberek a csövek javításán fáradoztak.
A Bihar megyei hegyimentő-szolgálat tájékoztatása szerint a két fiatal dél körül indult útnak a Galbina-szurdok (Cheile Galbenei) túraútvonalán, az Erdélyi-szigethegységben. A sötétedés a Galbina-forrás (Izbucul Galbenei) környékén érte őket, ennek ellenére továbbindultak a Porcika-zsomboly (Avenul Borțigului) irányába. Útközben az egyik világítóeszközük meghibásodott, a másik pedig szintén a lemerülés határán volt. A fiatalok ekkor a 112-es segélyhívó számon kértek segítséget.
A hegyimentők a…