Főoldal
Több mint egy évtizeddel azután, hogy a családjával az Egyesült Államokba költözött, hátrahagyva korábbi televíziós karrierjét, Gombos Edina visszatért a képernyőre a férjével, Albertóval a TV2 népszerű kalandrealityjében, az Ázsia Expresszben. Bár az egykori műsorvezető hosszú évek óta nem szerepelt hazai műsorban, Edina szerint a felkérés a legjobbkor érkezett számára, mert a közeledő születésnapja apropójából szeretett volna igazán emlékezetes pillanatokat átélni.
Mi volt Matolcsy György utolsó jegybanki húzása, és mit árulhatnak el az iratok a családja szerepéről? Horváth Béla büntetőügyvéd a KlikkTV-ben elemzi a vitatott szerződést, Matolcsy Ádám lehetséges felelősségét és azt, miért tartja terelésnek Orbán Viktor magyarázatát.
Csapadékra továbbra sem érdemes számítani, de az ország nagy részén elővehetjük a napszemüveget. Mutatjuk, milyen idő lesz szerdán.
Már nem alkotnak egy párt a férjével.
Az Erasmus+ program ismét valamennyi magyarországi egyetem számára elérhető, a hallgatók újra élhetnek a program adta lehetőségekkel, és már idén ősszel benyújthatják pályázatukat - hangoztatta Roxana Mînzatu szociális jogokért és készségekért felelős uniós biztos kedden Budapesten.
Kukorelly Endre szerint Orbán Viktor elvesztette az önkontrollt, és nem kerülheti el a felelősségre vonást. A beszélgetésben az is felmerül, mi állhat Hankó Balázs védelme mögött, és miért rohannak tovább a zsákutcába a Fideszben maradók.
A szív- és érrendszer egészségének megőrzését, valamint a kardiológiai rehabilitációt segítő mobilalkalmazást fejlesztett ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központja – közölte a PTE.
Magyar György szerint Matolcsy Ádám jobban tenné, ha önként jelentkezne a hatóságoknál, mert a menekülés az apja helyzetét is ronthatja. Az ügyvéd azt is elmagyarázza, milyen feltételekkel kaphat akár húsz évet Matolcsy György egy olyan ügyben, amely még nem az eltűnt jegybanki milliárdokról szól.
Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke szerint Matolcsy György tevékenységének következményei messze túlmutatnak a jegybanki alapítványok körüli botrányon. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a volt jegybankelnök gazdaságpolitikája, felelőtlen nyilatkozatai és az MNB vagyonának kezelése hosszú távú károkat okozott az országnak.
Nem egyszerű a helyzet az első eredmények szerint.