Főoldal
Újabb magyar vezető neve merült fel egy jelentős nemzetközi szervezet élén.
A tőzsdéken rendre azok a befektetők érik el a legjobb hozamokat, akik jól időzítenek. Mostani elemzésünkben egy olyan részvénnyel foglalkozunk, amely egy rendkívül különleges katalizátort kapott, nagy felértékelődési lehetőség rejlik benne, ráadásul kifejezetten olcsó is.
Januárban automatikusan nőnek a nyugdíjak: mutatjuk az összegeket és a szabályokat.
Felújítási munkálatok közben két kézigránát került elő, amit a második világháború óta rejtett a föld Ungváron. A munkások azonnal szóltak a telek tulajdonosának, aki segítséget kért a tűzoltóság 101-es segélyhívó vonalán. A tűzszerészek perceken belül a helyszínre értek, átvizsgálták a területet, majd elszállították a robbanóeszközöket, melyek megsemmisítésre kerültek. A tűzoltók arra hívják fel a lakosság […]
Az Országgyűlés várhatóan kedden szavaz a köztársasági elnök, Baka András által másodszorra jelölt legfőbb ügyészről, Dr. Fejes Péterről – erősítette meg György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülésének végén. A Telex megkereste a Tisza-frakciót is azzal kapcsolatban, hogy támogatják-e Fejes Péter jelölését, és tervezik-e megszavazni. A frakció rövid válaszában jelezte: még nem döntöttek az ügyben.
A dán szakember 2017-24 között már dolgozott régi-új klubjánál, ahol négy bajnoki címet és egy BL-bronzot nyert.
Az e-kereskedelem, az akkumulátoripar és a külföldi expanzió is átsegítheti a logisztikai ágazatot azon a megtorpanáson, amelyet a gazdaság stagnálása okozott, az akkuk tárolásának szabályozatlansága azonban aggodalomra adhat okot.
A baktériumoknak nincsen memóriájuk, nincsenek neuronjaik, és mégis, képesek valami olyasmire, amit mi, emberek, el sem tudunk képzelni az előbbiek nélkül. E parányi élőlények ugyanis agy nélkül is képesek tanulni felhasználni a korábbi tapasztalataikat, sőt a túlélési tippjeiket képesek átadni az utódjaiknak is.
Új bemutatóval gazdagodott a Miskolci Nemzeti Színház repertoárja: szeptember 25-én mutatták be Móricz Zsigmond Sárarany című művének első színpadi változatát a Nagyszínházban, Szőcs Artur rendezésében. A darab főhőse, Turi Dani szegény sorból indul, de földre, vagyonra és társadalmi felemelkedésre vágyik. Nagyratörő tervei azonban végül tragikus bukásba torkollnak. Az előadásban Rózsa Krisztián Takács Gyurit, Mikita Dorka Júlia pedig Borát alakítja.
Véglegesen kitiltják a gépjárműveket London egyik legnépszerűbb turistaközpontjából, a Camden High Streetről. Az intézkedés egy másfél éves tesztidőszak után lép életbe, közvetlenül azt követően, hogy a brit főváros másik híres bevásárlóutcája, az Oxford Street is teljesen autómentessé vált - számolt be a Time Out.