Főoldal
Október 29-én érkezett a ttragikus hír: egy nappal korábban örökre lehunyta a szemét a színészlegenda.
+1 hasonló
A Tatabányai Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki úgy lopott ruhákat, hogy kést tartott az eladó torkához.
A japán kormány decembertől fokozatosan visszavágja a bőkezű üzemanyagár-támogatásokat, amelyek eddig megvédték a fogyasztókat az amerikai–iráni háború okozta drágulástól - írja a Bloomberg. Az intézkedés nyomán az autósoknak magasabb költségekkel kell számolniuk a kutakon, miközben a vezetés az áram- és gázszámlák tervezett kedvezményeinek előrehozatalával igyekszik enyhíteni a háztartások terheit.
A 28 éves férfit egy Brno melletti gyárban bilincselték meg.
Fodor Zsóka most elárulta, hogyan zajlott a casting ikonikus Magdi anyus szerepére. A színésznő elárulta, előtte 29 jelentkező volt, és nem itthon, hanem Berlinben dőlt el, hogy őt válasszák. És hogy erre miként reagált akkor? Most ezt is elárulta.
A közvitára bocsátott sürgősségirendelet-tervezet biztosítja az év végéig szükséges forrásokat az egészségügyi szolgáltatásokra, a gyógyszerekre, a közalkalmazotti bérekre és a szociális kiadásokra.
Mohszen Rezai, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője lehet az ember, akivel az Egyesült Államok eljuthat az iráni háborút lezáró megállapodáshoz. A The Washington Post értesülései szerint az amerikai vezetés fel is vette a kapcsolatot a keményvonalas vezetővel - tudósított a Washington Post.
Tovább emelkedik a gázolaj nagy és kiskereskedelmi ára is péntektől, írja a holtankoljak.
Bizonytalan politikai helyzet alakult ki Izraelben a parlamenti választás után: bár Benjámin Netanjahu Likud pártja szerezte a legtöbb mandátumot, a miniszterelnök szövetségeseivel együtt sem rendelkezik kormányzó többséggel. A 120 tagú kneszetben a Netanjahut leváltani kívánó pártok és az arab politikai erők összesen 67 képviselői helyhez jutottak, ám közöttük jelentős nézetkülönbségek akadályozhatják a koalíció létrehozását. A következő hetekben Jichák Hercog államelnök közreműködésével…
+2 hasonló
Ötvenhárom szavazókörben meg kell ismételni a múlt vasárnapi szerbiai parlamenti választást, miután több helyen szabálytalanságokat találtak, illetve nem lehetett egyértelműen megállapítani az eredményt. A vasárnapra kiírt újabb voksolás több mint 24 ezer választópolgárt érint, köztük a vajdasági Szabadka és Topolya lakóit is. Az Egyetemista Lista fölényes győzelmét azonban már nem veszélyeztetheti a megismételt szavazás, legfeljebb a parlamenti mandátumok végleges elosztását módosíthatja.