Főoldal
A 24.hu által megszerzett dokumentumokból az kiderül, hogy milyen gyorsan lett a vállalkozásból állami beszállító, az viszont nem, vajon milyen szempontok alapján választotta ki a céget a minisztérium.
Az elemző szerint nincs rendben, hogy az új lakásprogramot nem az Országgyűlésben tárgyalták meg és fogadták el.
ATV
Megérkezett a Hungaromet friss előrejelzése. Pénteken felhős idő várható, a hétvégén pedig többfelé esőre kell készülni.
+1 hasonló
Joseph Listerről, a műtéti fertőzések megelőzésének úttörőjéről kapta a nevét az a szájvíz, ami ma a rossz lehelet népszerű ellenszere. Története során padlófertőtlenítésre és nemi betegségek ellen is használták.
+1 hasonló
A mesterséges intelligencia robbanása és a szűnni nem akaró piaci verseny alapjaiban rendezte át a világ legértékesebb vállalatainak rangsorát. Az Interbrand friss, 2026-os Best Global Brands jelentése szerint a technológiai óriások ma már a globális élmezőny értékének csaknem felét birtokolják. Eközben a puszta technikai képességek rohamosan elértéktelenednek az emberi értékekből építkező márkaidentitás mellett. Meglepő, de a mai világban az elvek jelentik a legfontosabb versenyelőnyt.
Csillagászok a Plútón túl egy lehetséges új törpebolygót azonosítottak a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium segítségével; a felfedezés megerősítéséhez további megfigyelések szükségesek.
+1 hasonló
NS-VÉLEMÉNY. Ez valójában nem más, mint vádirat.
Marco Rubio szerint arról szól ez a megállapodás, hogy az amerikai és a magyar kormány közösen tesz lépéseket a szélsőbaloldali terrorizmus újbóli térnyerése ellen.
Az Osasuna és az Athletic Bilbao is hat gólt szerzett, míg a Getafe 2–0-s hátrányból állt fel.
A San Siro örökébe lépő arénát a 2031–32-es idényben veszi használatban a Milan és az Inter.