Főoldal
Az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedévhez képest 1,5 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a július-szeptemberi három hónapos időszakban – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
+4 hasonló
Ha a franciákon múlik, akkor Orbán Viktor szinte biztosan nem lesz az ENSZ új főtitkára. Egyelőre nagy a hallgatás a korábbi magyar miniszterelnök jelöléséről, a vétó-joggal rendelkező franciák azonban nem kérdés, alkalmas-e Orbán a szervezet élére.
Módosított a stratégián az amerikai elnök.
+4 hasonló
Az Oroszországgal szomszédos ország elnöke szerint a következő években készítik fel a hadsereget a fiatal sorkatonák nagyobb számú kiképzésére és bővítik a szolgálati lehetőségek körét is.
+4 hasonló
Az elemzők „a történelem legnagyobb hackelésének” nevezték az incidenst.
A dróntámadások felfüggesztése akár november végéig is eltarthat.
A KT külön üdvözölte, hogy ősszel nyújtják be a költségvetést, mert az eddigi nyár eleji benyújtás jelentős bizonytalanságot jelentett.
A baleseteben hárman meghaltak, tizenketten megsérültek.
ATV
Orbán Anita magyar külügyminiszter csütörtökön Washingtonban találkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel. A kétoldalú találkozó eredetileg keddre tervezett időpontja elmaradt, mivel Marco Rubio október 27-én Donald Trump elnökkel Texasba utazott a félidős választásokat megelőző kampányeseményekre.
+4 hasonló
A bíróság szerint nem lehet megsemmisíteni a civilek által kifogásolt működési engedélyt, mert már egy másik engedély van érvényben, mint a per 2023-as kezdetekor volt. A mostani szabályozás ráadásul minden lényeges kérdésben eltér a kifogásolttól.