Főoldal
A vajdasági magyar közösség is érdekképviselet-váltást akar – mondta a HVG-nek Rózsa Zsombor, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) nevű párt elnöke.
Összegyűltek a világ vezető gazdasági hatalmai.
Egyik kézzel adnak, a másikkal elvesznek.
Az amerikaiak négyből három aranyérmet hazavittek pénteken Asztanában.
Jaroszlav Dovbak a fronton szenvedett súlyos sebesülést, amely végül a halálát okozta.
Sokakat meglepett, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága négy hónapos eltiltással sújtotta az ETO FC 15 éves tehetségét, Umathum Rolandot. A győriek fellebbeztek a döntés ellen. Szerintük a büntetés nem volt arányos a fiatal védő cselekedével.
A hétvégén felhős, szeles idő várható, helyenként esővel. A nappali csúcshőmérséklet elérheti a 15 fokot, fagy nem valószínű. Az ország délnyugati részén több csapadék hullhat; az elmúlt napok esőzései kedvezően hatottak a talaj nedvességtartalmára.
Reagált a klub is a történtekre.
„A Bizottság és az EIB csoport rezilienciával és alkalmazkodással kapcsolatos kezdeményezései fontos lépést jelentenek a melegebb környezetre és a szélsőségesebb időjárásra való reagálás terén – de ez még csak a kezdet.” Nadia Calviño, az Európai Beruházási Bank elnöke és Wopke Hoekstra, az Európai Bizottság éghajlat-politikáért, nettó zéró kibocsátásért és tiszta növekedésért felelős biztosának írása.