Főoldal

0 komment

Lezárt akták is újranyílhatnak – Fejes Péter legfőbbügyész-jelölt a Válasz Online-nak

Várhatóan kedden dönt a parlament az államfő második legfőbbügyész-jelöltjéről. Fejes Péterről anélkül szavaz az Országgyűlés, hogy egyetlen bizottság is meghallgatná. A Válasz Online-nak adott exkluzív interjúban az ügyészség morális válságáról és arról beszél, hogy a megfelelő vizsgálatok után az összes olyan aktát leporolnák, amelyeknél rendelkezésre állnak a bizonyítékok, az eljárás folytatása vádemeléshez is vezethet, de ez eddig valamilyen okból elmaradt.
0 komment

Lemondott Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke

Idő előtt távozik tisztségéből Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke – jelentette be csütörtökön a pénzintézet. Lagarde 2027. február 7-én távozik, kilenc hónappal nyolcéves megbízatásának lejárta előtt. Döntéséről már tájékoztatta az EKB Kormányzótanácsát és António Costát, az Európai Tanács elnökét. Utódját az Európai Tanács nevezi ki.
0 komment

Amikor maga telefonált, a NAV szólt a nemzetközi körözéséről a Szijjártó Péter által kötött ügy kulcsfigurájának

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Májer Bálint, a 2020-as állami lélegeztetőgép-beszerzésekben érintett OTT-One Nyrt. egykori vezérigazgatója ellen. Miután a NAV zárolta a számláit, a jelenleg Balin élő üzletember nyílt levélben jelezte, hogy nem rejtőzködik, és amint elrendezte kinti ügyeit, hazautazik Magyarországra tisztázni magát – közölte a 24.hu.
0 komment

A lélegeztetőgép-mutyi két gyanúsítottját letartóztatták

A külügyes kapcsolattartót és a könyvelőt is elfogták. Mi történt? Letartóztatták a lélegeztetőgép-mutyi könyvelőjét és külügyi kapcsolattartóját – számolt be róla a Telex. A két gyanúsított letartóztatását azért kérte az ügyészség, mivel fennáll a szökés, elrejtőzés, vagy a bizonyítás akadályozásának veszélye. A Győri Járásbíróság elfogadta az érvelést. Kontextus: Kedden a Forbes.hu is megírta, hogy milliárdos lélegeztetőgép-mutyira csapott […]
0 komment

Döntött a kamatokról az EKB, először szólal meg Christine Lagarde távozása bejelentése után

Változatlanul 2,5 százalékon hagyta az irányadó betéti kamatot az Európai Központi Bank (EKB) októberi kamatdöntő ülésén, valamint enyhítette kommunikációjának hangvételét is. Magyar idő szerint 14.45-től Christine Lagarde sajtótájékoztatón ismerteti a döntés hátterét és a jegybank értékelését az euróövezeti inflációval, illetve növekedéssel kapcsolatban, valamint részleteket oszthat meg távozásával kapcsolatban is. Az eseményekről a Portfolio szokás szerint élőben tudósít.
0 komment

Rendőrségi ügy lett a Google mesterségesintelligencia-projektjéből: vizsgálat indult, leállítoták az építkezést

Bűnügyi nyomozást indított a finn rendőrség a Google egyik tervezett észak-finnországi adatközpontjának építési területén. A hatóságok környezetvédelmi jogsértések gyanúja miatt vizsgálódnak a Muhos városa mellett zajló beruházásnál, amely a techóriás nemrég bejelentett, 15 milliárd dolláros fejlesztési programjának része. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!

Bejelentkezés vagy regisztráció