Főoldal
Hosszú évek óta nem nyilatkozott a magánéletéről, lapunkkal azonban kivételt tett Meszimerisz Krisztina. A legtöbben Curtis egykori párjaként ismerték meg, akivel 2019 augusztusában megszületett a közös gyermekük, Doncsi. A baba érkezése előtt össze is házasodtak, ám 2020-ban különváltak az útjaik. Krisztina először mesél az új párjáról, a mindent elsöprő szerelemről és a közös terveikről.
Dudás Miki 2026 januári tragikus halála után a családja teljesen összeomlott, mivel egyetlen éven belül ez már a második feldolgozhatatlan veszteség volt számukra. A korábbi világbajnok kajakos otthonában hunyt el 34 évesen. Özvegye, Szigligeti Ivett kivitte mindenszentekkor a temetőbe a gyermekeiket, és megindító sorokkal emlékezett meg az elhunyt kedveséről.
Nem javul Molnár Anikó édesanyjának az állapota.
A jó hír, hogy egy frissítés már orvosolja a problémát; a rossz, hogy a legtöbb telefonra még nem érkezett meg.
Súlyos fájdalmak között, minden jel szerint kórházi fertőzés következtében hunyt el egy férfi a szombathelyi kórházban 2025 tavaszán. A lánya próbálja kideríteni, hogy ki volt a felelős ezért, de mindenhol falakba ütközik.
„Le fogunk zuhanni, kifutottunk az időből” – közölte a pilóta a légi irányítással.
Vannak szabályok, amiket be kell tartani. A Nébih tájékoztatása szerint az elhullott házi kedvencek elhelyezésére több jogszerű lehetőség is rendelkezésre áll.
A tulajdonos végül meghátrálásra kényszerült.
A szerzők egy „kamupárt” elnökének vádjait tényként kezelik, az ellenzéki Mi Hazánkat a Fidesz szövetségeseként mutatják be, a választási eredményeket pedig még a hivatalos adatokból sem sikerült pontosan átmásolniuk.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás – írja az Agerpres.