Főoldal
A G20-as külügyminiszteri összejövetel után Marco Rubio amerikai külügyminiszter arról tájékoztatta a sajtót, hogy Szergej Lavrov orosz kollégájával egy lehetséges elnöki találkozóról egyeztetett. Az elképzelés szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin az Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozóján találkoznának, amelyet november 18-án és 19-én rendeznek a kínai Sencsenben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök szintén jelen lesz.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében.
+1 hasonló
A Lime elektromosroller-megosztó vállalat egyetért a motoros rollerekre vonatkozó, tervezett szabályozás irányával, és kész konstruktívan együttműködni annak megvalósításában, ezt közölte az MTI megkeresésére a magyarországi elektromosroller-megosztó piac egyik legnagyobb szereplője.
Délutántól dél felől vastag felhőtakaró érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke 8 és 16 fok között alakul.
Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni.
A korábbi francia és olasz esetekhez hasonló zavargások, fosztogatások és a rendőrség elleni támadások árnyékolták be szombaton a németországi országos, ifjúság által vezetett tüntetéseket, a napközbeni többnyire békés demonstrációk után este súlyos zavargások törtek ki Frankfurtban és Kölnben.
A lengyel miniszterelnök hangsúlyozta, hogy türelmesen vártak az új alkotmánybírák megválasztásával, amíg lejártak a korábban, a PiS által kinevezett bírák mandátumai.
Az egyre nehezebb megélhetési körülmények, illetve a sorkatonai szolgálat ellen, valamint a jobb oktatásért és egészségügyi ellátásért szervezett demonstrációk több helyen erőszakba csaptak át.
+1 hasonló
Fontolóra kell venni a májusi férfi felnőtt elitvilágbajnokság rendezési jogának visszaadását Frank H. Lutz, a Német Jégkorong-szövetség (DEB) elnöke szerint azok után, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteki döntése alapján az orosz válogatott számára biztosítani kell a részvételt.