Főoldal
Erre számíthatnak az idősek a következő évben.
„Rólad azt gondolom, hogy nem is tudsz hibázni” – mondta reménykedve ByeAlex, amikor Oláh Vivien lépett az X-Faktor színpadára. A versenyző egy igazán technikás Teddy Swims dalt hozott, amivel teljesen levette a lábáról a mentorokat és a közönséget. Meg is lett az eredménye, hiszen ezért a produkcióért egy piros széket kapott.
Zenésztársai megható sorokkal búcsúztak tőle.
Szabadság
Súlyos politikai válság alakult ki Lengyelországban, miután péntek este felfüggesztették az alkotmánybíróság elnökét és helyettesét. Az intézkedés nyomán tüntetések kezdődtek, rendőröket vezényeltek a testület épületéhez, Karol Nawrocki államfő pedig megszakította külföldi útját. Az elnök az alkotmányos rend megsértésével és az intézmény erőszakos átvételével vádolja Donald Tusk miniszterelnök kormányát - közölte a Reuters.
Reagált az ellenzéki párt a jövő évi büdzsé tervezetére.
A Fidesz frakcióvezetője a költségvetési tervezet visszavonását követeli.
+5 hasonló
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország minden pontjáról és Európa meghatározó városaiból jelentkeznek, hogy első kézből számoljanak be a legfontosabb történésekről.
Facebook: https://www.facebook.com/mtva.hirado
Instagram: https://www.instagram.com/m1_hirado
Telefon: (1) 759 5050
E-mail:…
Az összegeket a pártok támogatásáról szóló törvény alapján határozták meg, ahol az elosztásnál kimelten hangsúlyos a pártok választási eredménye.
Törökország hivatalosan is bejelentette, hogy Feridun Sinirlioglut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelenlegi főtitkárát jelöli az ENSZ főtitkári posztjára. A hivatalosan közzétett listán egyelőre nincs rajta Orbán Viktor volt miniszterelnök neve, az viszont látszik, hogy több régió is kiemelten fontosnak tartja a világszervezet munkáját, amelynek élére öt évre választanak vezetőt.
Péntek késő éjszaka hivatalosan is benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslatot a Pénzügyminisztérum