Főoldal
Májer Bálint volt a vezérigazgatója az OTT-One-nak, amit Szijjártó minisztériuma annak ellenére választott partnernek, hogy a cég korábban egyáltalán nem foglalkozott egészségügyi eszközökkel.
A People magazin idén Noah Wyle-t választotta meg a világ legszexibb férfijának.
+7 hasonló
A tenderek a következő napokban jelennek meg.
+7 hasonló
A két külügyminiszter a hét második felében találkozik majd.
+7 hasonló
Az MNB-ügyben akarják meggyanúsítani.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökakták kapcsán bocsánatot kért az áldozatoktól mindazon egyházi személyek nevében, akik a kommunizmus idején valóban együttműködtek a pártállammal. A testület ugyanakkor óva int az elhamarkodott ítélkezéstől, és hangsúlyozza, hogy az igazi felelősök a diktatúra működtetői voltak, a dokumentumokban szereplő nevek mögött pedig nagyon eltérő, gyakran zsarolással terhelt egyéni sorsok húzódnak meg.
+6 hasonló
+6 hasonló
Az épületben dolgozók észlelték a szúrós szagot, az ügy kivizsgálására a helyszínre érkezett a Magyar Honvédség speciális biolaboratóriuma is.
+6 hasonló
Riasztást adtak ki kedd este a craiovai hatóságok egy elítélt eltűnése miatt. A 36 éves férfi, akit a pelendavai börtönben tartottak fogva, egynapos eltávozási engedélyt kapott, de nem tért vissza a büntetés-végrehajtási intézetbe.
+6 hasonló
Az első Kossuth-díjas fotográfus. A külföldön talán legismertebb magyar fényképész. Majdnem hatvan évvel ezelőtti első széki útja óta a mára eltűnt paraszti világ megörökítője. És „Pál” fedőnéven 1957–1966 között az állambiztonság hálózati személye. A jövőre 90 éves Korniss Péter még azelőtt kereste meg szerkesztőségünket, hogy mától online is elérhetővé váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeit nyilvántartó hatos kartonok.
+6 hasonló