Főoldal
Az aszály miatt kiszáradt talaj terhelhetősége csökken, ami az elavult technológiával felépített házak süllyedéséhez, repedezéséhez vezet. E folyamat országos jelenség, és az akár százezreket érintő károk kezelésének egyelőre nincs gazdája.
Jól felépített narratíva, a klubelnökhöz hű klientúra – a kormány összeférhetetlenségi törvénye ellenére újabb négy évre tervez a Fradi élén a Fidesz leköszönt pártigazgatója, Kubatov Gábor. Ennek megértéséhez nem elég lopást kiáltani.
Évekig alig kapott figyelmet a 0–10 éves korosztályt ellátó intézményrendszer, ám immár önálló államtitkárság foglalkozik ezzel. Ennek vezetőjével az óvodai alapprogram megújításáról, a rugalmas iskolakezdésről, az eddigi teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és a szakemberhiányról beszélgettünk.
A Titkaink ősbemutatója 2013-ban volt; a kritika és a közönség is nagyon gyorsan besorolta a Pintér-életmű csúcsdarabjai közé. Mégis – vagy éppen ezért – tizenhárom évet kellett várni, hogy egy másik rendező egy másik társulattal műsorára tűzze. És ők sem tették előzmény nélkül, hiszen Nagy Péter István két éve megrendezte a Gyévuskát Szombathelyen.
A maffia, Kuba és Fidel Castro, a Szovjetunió és a KGB, esetleg a klasszikus többlövész-teória – J. F. Kennedy 1963-as meggyilkolása a mai napig az összeesküvés-elméletek egyik legfőbb táptalaja. Végül is kevés konteó mondhatja el magáról, hogy Oscar-díjas rendező készített róla filmtörténetileg is jelentékeny mozit.
Külföldön él, de sokat jár haza, a közelmúltban például Liszt Krisztus oratóriumát énekelte a Müpában. A szerepeiről, a hangjáról, az ideáljairól, a karmesterekről és a rendezői operákról kérdeztük.
A kis Wolfgang Amadeus Mozart nem volt egyedülálló csodagyerek, de a hozzá hasonlók többségétől eltérően ő csodafelnőtté változott. A 18. században megváltozott, ahogy a gyermekkorra és a tehetségre tekintünk, miközben kialakult a modern show-biznisz és a polgári koncertélet. Mindez együttesen vezetett a gyermekvirtuózok kultuszához. De mi maradt belőle?
Saturnint, az inast a regény névtelen narrátora, egy jómódú, felső-középosztálybeli, átlagosan unalmas életvitelt folytató, 30 éves fiatalember fogadja fel. E fiatalember magát egy fantáziátlan, lomha, humorérzék nélküli férfinak látja, s hogy valóban ilyen, arról olvasás közben többé-kevésbé mi is meggyőződhetünk. Ő az egyetlen olyan szereplője ennek a kacifántos történetnek, aki soha nem ért semmit.
A Krétakör Színház alapítója nyolc éve – jórészt politikai okokból – költözött Franciaországba, de most ő is pályázott az Új Színház vezetésére. Székely Gábor és Dörner György örökségéről, a színház újragondolt szerepéről és a hazaköltözés esélyeiről is kérdeztük.
Forrai Katalin meghatározó szerepet játszott a kisgyermekkori ének-zenei nevelés korszerű, tudatos módszertani rendszerének kidolgozásában. Művei ma is az óvodai zenei nevelés fundamentumának számítanak.