#álláskeresési járadék

24.hu 24.hu

Elveszítette munkáját, az államtól a 110. napon érkezett a segítség, amikor már újra volt állása

Tamás április közepén lett munkanélküli, augusztus 5-én jött meg az álláskeresési járadéka. Addig elhelyezkedett.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Egy havi munkanélkülieknek szánt támogatás maradt az állam megfelelő zsebében

Ebből látszik igazán, milyen sokan veszítették el az állásukat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„Megy az a kormányzati mantra, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Na ne nevettessenek!”

Sokan kerültek a létbizonytalanság szélére a koronavírus-járvány miatt, sokszor pedig az a kevés állami segítség is elakadt a hivatali labirintusban, amire a munkájukat elveszítő magyarok elvileg számíthattak volna. Személyes történetek idegtépő helyzetekről.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Nagyon sokat romlott pár hónap alatt a munkaerő-piaci helyzet Magyarországon

240 ezren veszíthették el állásukat, az álláskeresők közül 176 ezren semmilyen anyagi juttatást nem kapnak.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Csaba László: Beleférne, hogy az álláskeresési járadékot 3-ról 9-hónapra növeljék

Az akadémikus szerint a kormányzat élénkítő politikát folytat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„Túl voltunk a 90. napon, de egy fillért nem láttam. Ha a barátaim nem segítenének, már az utcán laknék”

Történetek olyanokról, akikhez lassan ér el az álláskeresési járadék jelentette segítség, mert a hivatalok nem bírják a munkanélküliek számának növekedésével járó munkát.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Elvesztette a munkáját, két hónapot kellett várnia az álláskeresési járadékra

Lassan jutnak pénzhez azok, akik elveszítették az állásukat a járvány okozta válság miatt.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Három hónap óta először most lett kevesebb regisztrált álláskereső

De még így is 376 ezren vannak. A munkanélküliek száma ennél jóval több.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Áprilisban 330 700 ezer álláskereső volt, 46 százalékuk semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott

Budapesten a legkisebb a munkanélküliek aránya.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„A kormány próbálja minél olcsóbban megúszni ezt a felfordulást”

Kicsi, elkésett és hibás a munkahelyvédő csomag, így a tömeges leépítést nem fogja megakadályozni – vélik közgazdászok. De miért óvatos az Orbán-kormány?
fel 0 le
24.hu 24.hu

Hogyan kaphatok munkanélküli segélyt?

Egyelőre nem emelték az ellátás összegét, és változatlanul csak 90 napig jár az álláskeresési ellátás. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Európa minden országában több segítséget kapnak a munkanélküliek, mint nálunk

A második Orbán-kormány első intézkedései egyikeként drasztikusan hozzányúlt a munkanélküli juttatásokhoz.
fel 0 le