#Belföld
A miniszter szerint a mostani, egy-egy pontra koncentrálódó sebességmérés hátránya, hogy aki a traffipax előtt lelassít, majd utána újra felgyorsít, könnyen elkerülheti a büntetést.
Az augusztus és október között készült közvélemény-kutatásokat összevontan elemző Iránytű szerint a 65 év felettiek 45 százaléka a kormánypárttal szimpatizál, míg a Fideszre csak 30 százalékuk szavazna.
Októberben tesztelték a rendszert, az autósok közel ötödénél gyorshajtást állapítottak meg. Az adatokat Vitézy Dávid ismertette.
Ismét belevágna.
Hajléktalanként, illetve egy feltört, használaton kívüli fodrászüzletben él Tenerifén, Santa Cruz városában az a 40 éves magyar nő, aki Dr Tenerife Úrnő néven sérteget és aláz meg másokat a közösségi oldalakon. Egy ilyen akciója miatt két napja már becsületsértés miatt is körözik a budapesti zsaruk, de tavaly június óta kiskorú veszélyeztetése miatt is felkerült a körözési listára. Bár lányának azt állította, már nem a Kanári szigeteken bujkál, a napokban is látták ott a kint élő magyarok,…
Legalább tizenkét ember sérült meg, köztük hat gyermek, egy szombat esti lövöldözés során a floridai Tallahassee-ben, a Florida A&M Egyetem campusának közelében. A rendőrség szerint tizenegy áldozat lőtt sebeket szenvedett, míg egy idős nő, az egyik áldozat nagymamája, a helyszínről való menekülés közben sérült meg. A legfiatalabb sérült mindössze 11 éves, három ember állapota súlyos, egyikük kritikus, míg nyolc másik áldozat állapota stabil.
+3 hasonló
„Megöltem a Szapulát, meghalt a nagy király!” – E. László véres késsel rohant a kisboltba a tette után.
Stohl Andrásnak eddig három komolyabb autóbalesete volt, ezek közül kettő súlyos következményekkel járt. 2023-ban pedig kisebb koccanása volt.
Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi. A jármű vezetője az autó alá szorult, a ceglédi hivatásos tűzoltók szabadították ki.
Ikonikus albumaikkal tér vissza a magyar fővárosba zenekarával.
A szakember az általa alapított kutatóintézettel kötött hosszú távú stratégiai partnerség keretében dolgozik együtt a Netlockkal. Mi történt? Október 26-tól Tilesch György Kaliforniában élő MI-szakértő csatlakozik a Netlock felsővezetéséhez, ahol a mesterséges intelligenciáért és globális stratégiáért felel majd, jelentették be a felek hétfőn. „A szakember a nemzetközi terjeszkedésben is segíti majd a magyar vállalatot, hogy […]
94 százalék só, 1 százalék mosószer – ilyet is találtak... A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a folyékony mosószerek és mosóporok összehasonlító vizsgálatánál a készítmények mintegy felénél tárt fel hiányosságot – közölte a hatóság.
A számokat korrigálták, a Honvédelmi Minisztérium szerint az eltérést a korábbi fiatalítás és a Honvédkórház átadása okozta.
+1 hasonló
Eltűnt egy 87 éves férfi Gyergyóalfaluból vasárnap, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Dömötör napi népi megfigyelésre emlékeztet a HungaroMet.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bejelentette: 25 milliárd forintot fordítanak a vállalkozások exportfejlesztésére.
Az egyesület parancsnoka szerint az eszköz hiányán emberéletek is múlhatnak.
Zivatarok és jégdara miatt adott ki riasztást a HungaroMet négy keleti megyére. Keleten viharos szélre és jégesőre kell készülni.
Egy 2021-es döntés mintegy 6,6 milliárd forintos bevételkiesést okozott a városnak.
+1 hasonló
Megtelt a Corvin köz a Mi Hazánk október 23-i rendezvényén, a kiszoruló tömegek a József körúton álltak.
+1 hasonló