#Belföld
Elkészült az új 20 ezer forintos, a Magyar Közlönyben mutatták be
Bemutatták az új 20 ezer forintos pénzt.
+1 hasonló
A hátsó falig érnek a sorok: megrohamozták az üzleteket az emberek, brutális ami a boltokban történik – fotó
A Blikk olvasója meglepő fotókat küldött a szerkesztőségünknek az ünnep előtti bevásárlásáról: kígyózó sorok a pénztáraknál, megtelt bevásárlókocsik és egymást kerülgető vásárlók mindenhol. Október 23-án ugyanis a nemzeti ünnep miatt a legtöbb nagyobb élelmiszerüzlet zárva tart.
Tömegesen utasítják el a gazdák támogatását – 100 milliárdok úsztak el
Vasárnap este érkezett meg az a döntés, amelyre számos gazdálkodó már két éve várt, ám az eredmény sokak számára csalódást hozott - tudta meg az Index. Tömegesen érkeztek elutasító határozatok a Közös Agrárpolitika beruházási pályázatain induló vállalkozásokhoz, forráshiányra hivatkozva. Bár a hivatalos indoklás szerint a támogatási igények meghaladták a rendelkezésre álló keretet, egyes vélemények szerint az új agrárvezetés eltérő támogatási rendszert kíván kialakítani, ami szintén…
+1 hasonló
Aki a hosszú hétvégén repül, induljon hamarabb Ferihegyre
Delegációk mozgása miatt időszakos útlezárások lehetnek a repülőtérre vezető utakon október 22-23-24-én.
+1 hasonló
Gyermekek két világ között: megszólalt az államfő az iskolai erőszakhullám kapcsán
Nicușor Dan államelnök csütörtökön kiemelte, hogy Romániának biztonságosabb iskolákra, megfelelően támogatott és a beavatkozásra felkészített tanárokra, valódi pszichológiai tanácsadáshoz való hozzáférésre van szüksége.
+1 hasonló
Magyar Péter hangján szólal meg az automata hívás, amely az október 23-i ünnepségre hívja az embereket
Családostul invitálja az embereket a péntek délutáni rendezvényre.
+1 hasonló
Vadászat közben véletlenül meglőtte a társát egy vadőr
A helyszíneléskor megállapították, hogy az 50 éves férfi haslövést szenvedett, és hogy a vadászat engedélyezett volt.
+1 hasonló
Háttérbeszélgetésen tudtuk meg, hogy gazdát cserélhet Magyarország egyik legismertebb szigete
Napokon belül megszülethet a döntés.
+1 hasonló
Orbán Anita szerint, ami Szijjártó alatt átlagosan 25 millió forint volt, az ők megoldják 2,7 millióból
Kiszámolták, hogy mennyivel olcsóbbak a külügy útjai. A Fidesz szerint Szijjártó Péter-Orbán Anita: 22 552–0.
+1 hasonló
Térképen látni, Szlovákiába hová csurrant-cseppent a magyar közpénz, miközben eltalálták az internet Achilles-sarkát, és a bűnözők is készülnek a szombati választásra
Ez itt a Paraméter napi hírajánlója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.
December 25-ig letartóztatásban maradhat Bús Balázs
Az óbudai korrupciós ügyben is gyanúsított Bús az NKA-botrány miatt van letartóztatásban.
+1 hasonló
Velü(n)k is megtörténhet?! – Film állít emléket a 2006-os rendőrterror áldozatainak
Az alkotást október 24-én 22 óra 30 perckor mutatja be a HírTV.
+1 hasonló
Elment az áram, baj van a veszprémi kórházban
A napokban szélsőséges az időjárás: tombol a szél, orkánerejű széllökések tehetik kellemetlenné a következő napokat. A viharos időjárás a kritikus betegellátást is próbára teszi: csütörtökön már több áramkimaradás is történt a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórházban. A hibák orvosi berendezéseket, lifteket és az informatikai hálózatokat érintenek, megnövelve a várakozási időt – közölte az MTI.
+1 hasonló
Gellert kaphat a többmilliárdos román haderőfejlesztés a talárosok ítélete nyomán
Alkotmányos jellegű jogi konfliktus állt fenn a román kormány és a parlament között a SAFE-programra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet kibocsátása miatt a bukaresti alkotmánybíróság csütörtökön kihirdetett ítélete szerint.
+1 hasonló
Több mint százmilliós veszteséget termelt a Pesti Vigadó, az MMA kirúgta az igazgatót
Az Magyar Művészeti Akadémia elnöksége visszahívta Nagy Zsombort a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségéből, mert a társaság gazdálkodása nem az elfogadott üzleti terv szerint alakult – közölte a HVG-vel a testület.
+1 hasonló
Pluszban van a főváros
Véget ért a régóta húzódó vita a főváros és a kormány között.
Halálos balesetet okozott egy nő Utah-ban, mert pornót nézett a telefonján vezetés közben
Chao annyira belefeledkezett a pornónézésbe, hogy lassítás nélkül csapódott a feltorlódott sorba.
+1 hasonló
Áramellátási zavarok vannak a veszprémi kórházban
A probléma orvostechnikai berendezések, liftek és informatikai rendszerek működését is érinti.
+1 hasonló
Megújul a BT Pay alkalmazás: még egyszerűbb és kényelmesebb lett a bankolás
Az alkalmazás új, átláthatóbb és intuitívabb felépítéssel jelentkezik, amellyel a mindennapi bankolás még egyszerűbbé válik – miközben az összes megszokott funkció, a beállításaid és a teljes magyar nyelvű felület változatlanul rendelkezésedre áll.
+1 hasonló