#Belföld

0 komment

Orvosnak adta ki magát, három év után bukott le a 28 éves férfi

„A nyomozás során kiderült, hogy az elmúlt három évben egy 28 éves bukaresti férfi orvosi tevékenységet végezhetett az Ilfov megyei Bragadiru városban, anélkül, hogy ilyen képesítéssel rendelkezett volna” – közölte az Ilfov Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ Ilfov). A rendőrség jogosulatlan szakma- vagy tevékenységgyakorlás gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók csütörtökön két helyszínen tartottak házkutatást Bukarestben, illetve Bragadiruban. A házkutatások során 264.100 lejt és…
0 komment

Gyalogosgázolás: egy 54 éves férfi vesztette életét a balesetben

A közlemény szerint a baleset Gyímesfelsőlok (Lunca de Sus) közelében történt – írja az Agerpres. Az első vizsgálatok alapján egy Gyímesfelsőlok felől Csíkszereda irányába haladó gépkocsi 66 éves férfi sofőrje elgázolt egy 54 éves férfit, aki az út szélén haladt. Az elgázolt férfi halálos sérüléseket szenvedett, a megyei mentőszolgálat csapata hiábavaló kísérletet tett az újraélesztésére. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben és folytatja a nyomozást.
0 komment

Végső búcsút vesznek Papp „Csicsó” Lászlótól

Nyilvánosságra hozta Papp „Csicsó” László búcsúztatásának időpontját a gyászoló család. A virrasztást október 26-án, hétfőn 17 órától tartják, a temetési szertartás pedig október 27-én, kedden 13 órakor kezdődik a Rulikowski temető Frențiu kápolnájában. Mint arról korábban beszámoltunk, a váradi sportélet közismert alakja október 21-én, szerdán délután, kilencvenkét éves korában hunyt el a nagyváradi megyei kórházban. Papp Lászlót több nemzedék is ismerhette a futballpályák mellől. Játékosként…
0 komment

Hallottam, ahogy a rendőrök kiabálnak, hogy „művész úr!”, majd gumibottal püfölni kezdték az ajtót

Galántai György egész életét végigkísérte a művész és a hatalom szembenállása. Már kamaszként oroszellenes táblákat készített az 1956-os forradalomban, aztán tömegszex rendezésének vádjával a hatóság bezáratta a balatonboglári kápolnaműtermét, később beszervezett ügynökök figyelték meg, a belügy pedig rendre lekapcsolta a levelezéseit. Orbán Viktort viszont már 1990-ben Kun Bélának tartotta. Interjú a földalatti avantgárd legendás alakjával és feleségével-alkotótársával, Klaniczay Júliával.

Bejelentkezés vagy regisztráció