#Belföld
Bíróság elé állítják emberölés és családon belüli erőszak vádjával azt az Fehér megyei nőt, aki tavaly év végén otthonában koraszülött kislánynak adott életet, majd a csecsemőt egy műanyag szatyorba téve a szennyes-kosárba rejtette.
Szalai Adrián, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium felvidéki diákja ünnepi beszédében felidézte, hogy hetven éve a magyar nép fellázadt az elnyomás ellen.
Szalai Adrián beszédében felidézte, hogy 1956-ban Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken is szolidaritást vállaltak a magyarok a budapesti forradalommal.
Sajátos módját választotta az 1956-os forradalom és szabadságharc előtti tisztelgésnek Magyarország Kormánya.
„Véditek a Tiszásokat!” – kiabálták a rendőröknek.
Villamosból ezt nem volt nehéz megugrani, az egész város tele van velük.
A Nélküled meghallgatása, eléneklése után Viktor, Viktor skandálással zárult a rendezvény.
Megerősítette a kormány a Norvégiával kötött együttműködési megállapodást, amelynek keretében az északi ország közel 93 milliárd forinttal támogatja Magyarország fejlesztéseit.
A Kossuth téren, a parlament előtt nagyszínpad áll, zenés műsorokkal szórakoztatják a közönséget.
Már ha az ember szeret protokollérkezéseket nézni.
Schmidt Mária ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az évtizedes megaláztatások, a nemzeti öntudat sárba tiprása és az elnyomás vált annyira fojtogatóvá, hogy a nemzet 1956 októberében az ellenállást választotta.
Pénteken ülésezett a kormány iskolai erőszak elleni munkacsoportja, hét intézkedést jelentettek be.
A rendőrök épségben hazajuttatták a két kalandort.
Bóka kritikával illette a Parlamentben tartott rendezvényt, mondván, hogy „ők inkább az olasz és lengyel barátaikkal ünnepelnek".
Az egykori NATO-elnök, jelenleg norvég pénzügyminiszter is ünnepi beszédet tartott a parlamentben, Stoltenberg kifejezte, mindig kivételes számára, amikor Magyarországra látogathat, de a mostani alkalom különleges jelentőséggel bír.
Sikerült szétválasztani a Bem tér mellett a Fidesz-szimpatizánsok kemény magját és az ellentüntetőket.
Mérleget vont Cseke Attila fejlesztési miniszteri mandátuma lezárását követően, ugyanakkor az elkövetkezendő időszak kihívásairól is beszélt nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Egy maroknyi ellentüntető zavarta meg a beszédet, válaszul majdnem nekik esett a fideszes kemény mag, akik mocskos Tisza és Üsd ki!
Bóka János Fidesz-frakcióvezető ünnepi beszédében kijelentette, hogy 1956 hősei elbukva is győztek, és az ő áldozatukból született meg a mai szabadság.
Az Európai Tanács elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy a hetven évvel ezelőtti forradalom megmutatta az egész világnak, ami nagyon alapvető a magyarokkal kapcsolatban: mélyen gyökerező vágyukat az önrendelkezés és a függetlenség iránt.