#Belföld
Bosszúból rongált egy férfi Csikóstöttősön.
Egy ügyvéd szerint komoly figyelmet kell fordítaniuk a börtönben arra, hogy Matolcsy Györgyöt minden esetben elkülönítsék a több rabtól, így megelőzve az esetleges atrocitásokat. A 30 napra letartóztatott korábbi MNB-elnököt pontosan olyan szigorú körülmények között tartják fogva, mint azokat, akiket már jogerősen elítélt a bíróság.
A számlát később fizethetjük meg.
Az egyikhez a kivitelező, a másikhoz a pénz is hiányzik.
A nemzeti ellenállási körök mellett további részleteket is bejelentett a Mi Hazánk elnöke.
Most akkor többet vagy kevesebbet alszunk? Mutatjuk!
Az egyik legnagyobb tévedés a szegénységgel kapcsolatban, hogy a jelenségre pénzügyi helyzetként tekintünk. Mintha a probléma ott kezdődne, hogy kevés a pénz, és ott is érne véget. A szegénység azonban nem a pénz függvénye, hanem egy folyamat - mutat rá Különben mind elbukunk című könyvében Orsós Lajos társadalmi kommunikációs szakértő. Szerkesztett részlet.
Újra lesz Analóg November. A Kapcsolj Ki! Mozgalom programja idén is arra biztat, hogy novemberben minél több időt töltsenek a digitális világon kívül. A résztvevők november 2. és 30. között offline perceket gyűjthetnek saját iskolájuk számára.
Nem kizárt, hogy néhányan ezekkel voksoltak.
Feljegyzései az emberek mindennapi életét is megőrizték.
Egyre közelebb kerül Magyarországhoz a szakaszos átlagsebesség-mérés, amelyet már négy szlovén autópálya-szakaszon készítenek elő. A rendszer a járművek két pont közötti átlagsebességét méri majd, a gyorshajtókra pedig akár 1200 eurós vagyis 440 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak.
„A nyomozás során kiderült, hogy az elmúlt három évben egy 28 éves bukaresti férfi orvosi tevékenységet végezhetett az Ilfov megyei Bragadiru városban, anélkül, hogy ilyen képesítéssel rendelkezett volna” – közölte az Ilfov Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ Ilfov).
A rendőrség jogosulatlan szakma- vagy tevékenységgyakorlás gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
A nyomozók csütörtökön két helyszínen tartottak házkutatást Bukarestben, illetve Bragadiruban. A házkutatások során 264.100 lejt és…
Tűz ütött ki péntek este a bajorországi Berchtesgaden felett magasodó, világhírű Kehlsteinhausban. A rendőrség tájékoztatása szerint a népszerű turisztikai célpontként működő történelmi hegyi menedékházat hatalmas lángok borították el.
Mikrobiológiai eltérés miatt hívtak vissza több húskészítményt.
Vitézy Dávid közölte, a kormány EU-s források bevonásával próbálja meg feltámasztani a projektet.
Egy ötvenéves férfi életét már nem tudták megmenteni.
Nincs vége a répamesének, szombaton is sikertelenül próbálták kiemelni és elgurítani az ikonikus tárgyat.
A rendőrség a választási nap hátralévő részében is fokozott szolgálatot teljesít.
Zöld jelzést adott az Európai Parlament a nagy sebességű vasút gyorsított uniós fejlesztésének, ami révén alig több mint 6 órára csökkenhetne a jelenlegi 15 órás vonatút Bukarest és Budapest között.
A közlemény szerint a baleset Gyímesfelsőlok (Lunca de Sus) közelében történt – írja az Agerpres.
Az első vizsgálatok alapján egy Gyímesfelsőlok felől Csíkszereda irányába haladó gépkocsi 66 éves férfi sofőrje elgázolt egy 54 éves férfit, aki az út szélén haladt.
Az elgázolt férfi halálos sérüléseket szenvedett, a megyei mentőszolgálat csapata hiábavaló kísérletet tett az újraélesztésére.
A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben és folytatja a nyomozást.