#Belföld
Jön a Magánegészségügyi Summit 2026.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség indítványának megfelelően a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán két ember letartóztatásáról döntött csütörtökön a Győri Járásbíróság. Mindkettőjüknél arra hivatkozott a nyomozó hatóság – amit a bíróság is elfogadott –, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének a veszélye.
A Váradszentmártonban zajló parkfelújítások részeként megújult Petőfi Sándor félixfürdői szobra. Erről Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke tett közzé fotókat közösségi oldalán. Az általa vezetett egyesület minden év első napján – a költő születésének évfordulóján – megkoszorúzza az alkotást csakúgy, mint a váradi Petőfi-szobrot.
„A helyi önkormányzat az elmúlt hetekben felújíttatta Petőfi félixfürdői szobrát, és a többi szobrot is a környéken. Hamarosan hozom a koszorút is…
A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője szerint a Legfőbb Ügyészség felsővezetése úgy mozgatta a szálakat, hogy a nyomozás a politika szintjét ne érhesse el. Fürcht Pált hat órán hallgatta meg a fegyelmi ügyében eljáró biztos, a volt főügyész álláspontját a jogi képviselője tárta a sajtó elé.
Megrohamozták az emberek az ingatlanközvetítőket, miután a kormány kedden bejelentette, hogy csupán október 31-ig lehet az Otthon Startra szerződni. Az újonnan érdeklődök esélyeiről, illetve az Otthon Start és a Wekerle Plusz programok közötti különbségekről is beszélt Balogh László, az Ingatlan.com szakértője az InfoRádióban.
A kormány jövőre több mint 500 millió forinttal növeli az üres háziorvosi helyek betöltésére szánt összeget, hogy javítson az ellátáson. Jelenleg több mint ezer körzetben nincs állandó háziorvos, a dolgozó orvosok többsége pedig már nyugdíjas korú.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország minden…
Politika
MLA
2026. 10. 29., cs - 16:17
Kérték továbbá az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testülettől, hogy indítson eljárást az Informer TV-n elhangzott sértegetések és gyűlöletkeltés miatt.
Kevesebbet látjuk a napot, a hétvégére pedig megérkezik a csapadék is.
Akinek sürgősen telekkönyvi kivonatra van szüksége, személyesen továbbra is kikérheti a dokumentumot a megyei kataszteri hivatalban.
Wébel Zsolt szerint az utóbbi időben egyre nehezebbé vált számára, hogy összehangolja a képviselői munkát az esperesi hivatással.
A magyar kormányfő szerint az Egyesült Nemzetek szervezetét nem egy olyan maffiafőnöknek kellene vezetnie, akinek a volt miniszterei közül jelenleg már hárman letartóztatásban vannak, mert szétlopták a hazájukat, és Magyarországot Európa egyik legszegényebb és legkorruptabb országává tették.
Januárban automatikusan nőnek a nyugdíjak: mutatjuk az összegeket és a szabályokat.
A légitársaság többi utasát, vagyis azt a 80 százalékot, akik online utasfelvételt végeznek és nincs feladott poggyászuk, nem érinti a változás.
Részben uniós pénzből újíttatta fel Siófok a húsz éve épült Galerius fürdőt, amely áprilisi újranyitása óta már komoly veszteséget termelt, úgy tűnik, jelentősen elmérték a várható vendégszámot. Az már csak hab a tortán, hogy a fürdő korábban is beázott, és most is.
A támadást egy közeli kamera is lencsevégre kapta. A penge a sértett hasüregébe hatolt, és életveszélyes állapotot idézett elő – ennek ellenére sikerült elmenekülnie, és a közeli boltban kért segítséget, ahonnan mentők szállították kórházba.
Ráadásul a vizsgálatot szóban kezdeményezték.
A Slovensko mozgalom a Magyar Szövetség meghívása miatt is távol marad a pozsonyi ellenzéki megmozdulástól.
Megújult a közmédia felügyelőbizottsága, elnöke Borosné Szüts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója lett. Visszahívták az eddigi elnököt és tagokat, kivéve a munkavállalók által választott jelöltet. A Független Közmédia Testület a Duna Médiaszolgáltató élére pályázaton keresztül keres új vezérigazgatót.
Olyan feltételeket támasztott a rákkeltő azbeszttel szennyezett településeknek a Tisza-kormány, ami nem teljesíthető.
Luca Niculescu miniszterelnök Vasilica-Valentina Robut nevezte ki az Országos Nyugdíjpénztár elnökévé – írja az Agerpres.
A Hivatalos Közlönyben közzétett határozat értelmében Vasilica-Valentina Robu öt évre kapott megbízást az intézmény államtitkári rangú elnöki, valamint igazgatótanácsi elnöki tisztségének betöltésére.
Vasilica-Valentina Robu korábban az Országos Nyugdíjpénztár főtitkára volt.