#Belföld
A korábbi nyugdíjígéreteknek csak egy része teljesül jövőre.
Borús hétkezdet után napsütés jön, vele együtt visszatérnek az éjszakai fagyok, egyre erősebb mínuszokkal.
A legtöbb tárgyból viszont javult a diákok teljesítménye.
Rengeteg gyerek került fejsérüléssel kórházba
Lesz, ahol hat-nyolcórás áramszünetekkel kell számolni a héten.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványt fog benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen. Mircea Abrudean szenátusi elnök kijelentette, a PNL az ellenzéki szerep látszatáért nem fog olyan lépéseket tenni, amelyek nem hoznak semmiféle eredményt.
A kiadási oldalon elsősorban az államadósság kezelésével kapcsolatos költségek emelkedtek.
A Margittán született, 2025. augusztus 19-én elhunyt Pető Zoltán a város kulturális életében vállalt szerepével, valamint az Ady Endre 15 versére komponált, Lennék valakié című szimfóniájával vált ismertté. A darab színpadra állításához a zeneszerző egy szlovákiai szimfonikus zenekarral, valamint több olyan művésszel és partnerrel működött együtt, akik a romániai, szlovákiai és magyarországi előadások megszervezésében vettek részt.
„Pető Zoltán (1975–2025) felrajzolta Margitta nevét a kortárs…
Átmenetileg az aradi repülőtér vette át a temesvári légikikötő járatait.
Kékfény
S_Georgina
2026. 11. 02., h - 16:30
A tragédia a várandósság 40. hetében történt. A kórházban elvégezték a boncolást, és rendkívüli belső szakmai ellenőrzést rendeltek el az eset körülményeinek tisztázására. Az újszülött halálának pontos oka egyelőre nem ismert.
Ezzel párhuzamosan a Financial Times arról írt, hogy az Európai Bizottság vizsgálhatja, kapott-e a BYD szabálytalan kínai állami támogatást az üzemhez. Mi történt? A BYD szegedi üzemének jelenleg nincsen aláírt, hatályos támogatási szerződése a magyar állammal, tájékoztatta a HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség) a HVG-t. A portál azt kérdezte az ügynökségről, hogy kapott-e már a kínai […]
A Tisza-kormány első költségvetésében az Otthon Start Program helyébe a Wekerle Plusz lép, amellyel a kormány egy szűkebb kört szeretne célozni. Magyar Péter azzal indokolta a döntést, hogy a kedvezményes hitelek 59 százaléka a leggazdagabb jövedelmi tizedhez került, és sokan befektetési céllal vásároltak. Az új programmal a Tisza-kormány a vásárlási és építési hitel mellett visszahozza a lakás-takarékpénztárak állami támogatását, és az energetikai korszerűsítést is segíti. A Google Trends…
A kormány 2027-es költségvetési tervezete szerint a 108 ezer forint alatti nyugdíjak egységesen 120 ezer forintra emelkednek, míg a 146 ezer forintig terjedő nyugdíjaknál 6 és 12 ezer forint közötti emelés jár. Az intézkedés mintegy 455 ezer idős embert érint, emellett megmarad a 13. havi nyugdíj és a 14. havi járandóság első részlete is. Akiknek félmillió forintnál kevesebb a nyugdíjuk, gyógyszerre és élelmiszerre költhető SZÉP-kártyát kapnak.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális…
EgyFacebook-bejegyzésben reagált a Magyar Állami Operaházban feltárt szabálytalanságokra Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár, miután Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter megszüntette Ókovács Szilveszter főigazgatói munkaviszonyát.
Schmidt Mária Napi Mari néven indított blogján reagált arra a hírre, miszerint Orbán Viktor akár az ENSZ főtitkára is lehet. Szembesítette Magyar Pétert.
Egy ikerpár is világra jött.