#Belföld
Egy kutyaharapás, az állat által előidézett esés vagy akár egy megrongált tárgy miatt is kártérítést lehet követelni.
Tizennyolc határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Egyelőre nem tudni, mikor indulhat meg a személyszállítás a Budapest–Belgrád vasútvonalon – derült ki az RTL Híradó adásából. A teherszállítás februárban már elindult, de az is csak korlátozottan működik.
A forint erősödése miatt Csehországtól Japánig több olyan úti cél akad, ahol ugyanabból az összegből többet költhetünk helyi élményekre, éttermekre vagy programokra.
Egy budai hotelben gyűltek össze október elején a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémiájának fiatal kutatói kétnapos tapasztalatcserére. A megnyitó beszédet a volt igazságügyminiszter tartotta, a diákok motiválására a volt legfőbb ügyészt kérték fel.
Az iskolák havonta, minden hónap 20-án fizetik ki az ösztöndíjakat az előző hónapra.
Súlyos botrány körvonalazódik Lengyelországban: sajtóértesülések szerint a kormányoldalhoz kötött szereplők megpróbálhatták megakadályozni, hogy Karol Nawrocki államfő repülőgépe Varsóban szálljon le. A lengyel katonák azonban állítólag fellázadtak a felülről érkező utasítás ellen, és nem voltak hajlandók végrehajtani azt.
A Tisza-kormány tájékoztatása szerint a legalacsonyabb nyugdíjakat 2027 januárjától az általános emelésen felül külön is kiegészítenék. A tervezett 3 százalékos emelés után a legkisebb járandóságokat havi 120 ezer forintra növelnék, a magasabb összegű kisnyugdíjakhoz pedig sávosan további 6–12 ezer forintot adnának. A kabinet mintegy 455 ezer érintettel számol, a részletes szabályok azonban tartogatnak néhány meglepetést.
Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója hosszú írást közölt az intézmény honlapján.
A hét második felében mínusz 6 Celsius-fok is lehet.
Hiába követte el társával a hazai kriminalisztika egyik legbrutálisabb bűncselekményét, a móri mészárlás miatt jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Weiszdorn Róbert számára a jelek szerint nagyon is van bűnbocsánat. A 2007. február 17. óta, azaz csaknem húsz éve raboskodó tatabányai férfi a rácsok mögött egy pillanatig sem tétlenkedik, folyamatosan fejleszti magát, és bár még sok idő van hátra a büntetéséből, új emberként akar szabadulni. A Blikk elérte a bankrabló legjobb…
Perli a Bank of Americát egy korábban elbocsátott pénzügyi tanácsadó. A kereset szerint az Egyesült Államok második legnagyobb pénzintézete megszegte egy 2013-as, faji megkülönböztetés miatt kötött egyezségben tett vállalását, és ismét kötelező választottbírósági eljárás alá vonja a diszkriminációs ügyeket, megfosztva ezzel a dolgozókat a pereskedés jogától - írja a Reuters.
A G7 számításai szerint közel háromszoros áron közbeszerzett az állami cég fröccsöntött műanyag tárcsákat, amik a veszélyes fűnyírási munkálatokat könnyítik.
A döntés körül vannak kérdőjelek.
A gazdasági elemzők szerint az alacsony nyugdíjból élők és a minimálbéresek járhatnak a legjobban a jövő évi költségvetéssel.
A szezon eddigi leghidegebb éjszakái jöhetnek a héten.
Összegyűjtöttük a hét elején napirendre kerülő javaslatokat.
Molotov-koktélt dobtak a rendőrökre Párizsban, a rendvédelmisek válaszul könnygázzal és kábítógránátokkal oszlatták a tömeget. A „Harmadik felvonás” néven emlegetett demonstrációkon 320 ezren vettek részt.
A Bihar Megyei Nyugdíjpénztár válaszából kiderül, hogy eddig 6539 nyugdíjas kapott kedvező határozatot a korábbi keresetek és különféle jövedelempótlékok figyelembevételével végzett újraszámítás során.
A jogosultaknak nemcsak a magasabb havi nyugdíj jár, hanem a korábbi időszakra felhalmozódott különbözet is,
amelyet a határozatban megállapított kezdő időponttól számítanak ki. .
Az intézmény tájékoztatása szerint ez az időszak az egyes ügyekben egy hónaptól 25 hónapig terjed, vagyis vannak…
„Magánterület! Azonnal távozz!”