#Belföld
A tudományos és technológiai miniszter pénteken jelentette be, hogy az ígéreteknek megfelelően kiírtak négy pályázatot, hogy megtalálják a jövő leendő vezetőit.
Két autó ütközött, a helyszínelés idejére az utat lezárták.
+5 hasonló
Tovább erősítené kapcsolatait a két ország.
+5 hasonló
2011 kulcsév volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kialakításában. A kormány ülésein is téma volt az Alaptörvény előkészítése, majd annak 2011 áprilisi elfogadása után a jogszabályi környezetbe ültetése.
Teljes körű, általános sorkatonai kötelezettség bevezetését tervezi Litvánia 2032-től, egyúttal meghosszabbítanák a fiatal férfiak katonai szolgálati idejét is az Oroszország felől tapasztalható, egyre súlyosabb biztonsági fenyegetések miatt. A fajsúlyos védelmi stratégiáról csütörtöki vilniusi ülésén egyezett meg a balti európai uniós és NATO-tagállam nemzetbiztonsági tanácsa, a döntést pedig Gitanas Nauseda litván elnök jelentette be. A nagyszabású haderőfejlesztési tervezetet a vilniusi…
+5 hasonló
Azt mondta, nem is ő posztolta az azóta törölt képet, feltörték az oldalát, le akarták járatni. Önkormányzati képviselőként továbbra is fog dolgozni.
November elsejével létrejön az Országos Népegészségügyi Intézet és az Országos Gyógyszerészeti Intézet.
+5 hasonló
Az Országos Népegészségügyi Intézet és az Országos Gyógyszerészeti Intézet is a jogutódja lesz az NNGYK-nak.
Jogerősen elutasították a felperesek keresetét.
Fontos találkozó Budapesten.
Alig egy hete még azt közölték a hatóságok, a válaszadásukig "a kérdezett témában eljárás nem indult". Az ATV.hu most megtudta, most akár indulhat is majd az NNI-nél.
A beköltözés a környéken közbiztonsági problémákat okozott, most a sittet kellene elszállítani, mielőtt illegális hulladéklerakó alakulna ki a területen.
A sportigazgató szerint a tréner a helyzethet képest jól van.
+5 hasonló
A nyomozóhatóság kutatást tartott Seszták lakóhelyén, de csak egy üres páncélszekrényt találtak.
+5 hasonló
Brutális vonatszerencsétlenség történt a spanyol Urda közelében szerdán, amelynek már legalább 64 halálos áldozata van. Magyar Péter miniszterelnök közösségi oldalán osztotta meg erről szóló bejegyzését.
+5 hasonló
Kábítószer birtoklása miatt adtak ki elfogatóparancsot a fiatal ellen.
Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.
Az elsődleges feltételezések szerint emberi mulasztás vezethetett a balesethez.
+5 hasonló
A pénzügyminiszter kedden jelentette be az állami cég új vezérigazgatóját.
+5 hasonló
Azonnal vegye el a gyerekétől, ha ilyet vásárolt.